Mikulás a fehérvári városrészekben

2022.11.15. 11:30
KÖZLEMÉNY - 2022. november 15. (kedd) 
 
 
 
 
 
 

Három városrészben is találkozhatnak a gyerekek a Mikulással december 6. előtt: Csalán és Kisfaludon a közösségi házban lesz zenés mikulásváró családi délután, Feketehegy-Szárazréten pedig a Mikulás az utcákat járva egész közel viszi az ajándékokat a gyerekek otthonához. A programokra már várja a jelentkezéseket a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ.

Idén is szervez mikulásváró családi délutánokat a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, hogy a gyerekek ne csak a városközpontban találkozhassanak a nagyszakállúval, és személyre szóló ajándékcsomagokat vehessenek át tőle.

Az első esemény Kisfaludon lesz az SZKKK és a Kisfaludi Polgárok Érdekvédő Egyesülete szervezésében: a Kisfaludi Közösségi Házba december 3-án, szombaton érkezik majd a Mikulás. És hogy ne unatkozzanak a gyerekek, míg a nagyszakállú betoppan, kicsik és nagyobbacskák 16 órától a Szedtevette zenekar gyermekjátszó táncházában mulathatnak Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével, a Mikulás pedig 17 órakor jön az ajándékokkal. A programra 500 forint részvételi díj befizetésével november 20-ig jelentkezhetnek a városrészben élők a +3620/480-9065-ös telefonszámon.

Másnap, december 4-én a csalai gyerekekhez látogat el a Mikulás: a Csalai Közösségi Térben 16 órától kézműves foglalkozás és Mits Péter kiskoncertje várja a családokat, a Mikulás pedig 17 órakor érkezik. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ várja a szülők jelentkezését: aki szeretné, hogy gyermeke személyesen a nagyszakállútól kapja meg az ajándékát, december 1., csütörtök 20 óráig adhatja le a gyermeknek szánt ajándékot, amelyhez zacskót a szervezők biztosítanak, ez november 17-től vehető át a közösségi házban.

December 5-én délután a Mikulás Feketehegy-Szárazrét utcáin jár körbe lovas kocsiján, hogy személyesen adja át a gyerekeknek az ajándékokat.  A nagyszakállú már várja a leveleket – ezúttal nem a gyerekektől, hanem a szülőktől, akik december 1-jéig írhatják meg neki, jó volt-e csemetéjük ebben az esztendőben, virgácsot vagy ajándékot érdemel-e. A városrészben élők a www.fehervariprogram.hu oldalon jelentkezhetnek a Mikulással való személyes találkozóra, a gyermeknek szánt ajándékot a telefonos egyeztetést követően a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarba kell eljuttatni.

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.