Vörösmarty Kulissza - Szakonyi Károly és Bagó Bertalan az Adáshibáról beszélget a Kávézóban

2022.11.18. 15:02
KÖZLEMÉNY - 2022. november 18. (péntek) 
 
 
 

Szombat este (november 19-én) az Adáshiba című előadás előtt a Kávézóban találkozik Szakonyi Károly, a darab írója és Bagó Bertalan, az előadás rendezője. Eddig ez akár szokványosnak is mondható, most azonban bárki szem- és fültanúja lehet a purparlénak, amelyet Lőkös Ildikó dramaturg terel mederbe. 


A téma természetesen a jó ötven évvel ezelőtt íródott Adáshiba lesz, és annak mai színpadra adaptált változata, melyet a Vörösmarty Színház a Játékszínnel koprodukcióban hozott létre. Így újra a fehérvári színpadon köszönthetjük Zsurzs Katit (Bódogné), aki Gáspár Sándor (Bódog) odaadó nejeként próbálja tiramisuval egyben tartani a széthulló családot. A helyi erőket továbbá Varga Lili, Imre Krisztián és Kovács Tamás képviseli, valamint Lévay Viktória, Kerekes József és Varga Ádám erősíti a csapatot. 

A beszélgetés november 19-én, szombaton este fél hatkor kezdődik a Színház Kávézójában.





                                                       
- Vége -



Forrás: Vörösmarty Színház

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.