Épül már a Kori Liget a Zenepavilon körül

2022.11.22. 08:40
KÖZLEMÉNY - 2022. november 22. (kedd) 
 
 
 

Idén is lesz Kori Liget a Zenepavilon körül a Zichy ligetben, melynek építését már elkezdték a Városgondnokság szakemberei. A nyitást december 9-én, péntekre tervezik és ezen a napon mindenki ingyenesen használhatja majd a pályát.

Áthozták már a Zichy ligetbe a nyáron a Csónakázó-tó mellett használatos konténereket, lefektették a nagy átmérőjű csöveket, a napokban szerelik a pálya alatti hőszigetelést és építik ki a hűtőcső-rendszert. Az időjárástól is függ, de egy hét kell majd ahhoz, hogy korcsolyázásra alkalmas vastagságúra „hízzon” a jég. A szakemberektől kiemelt figyelmet igényel a feladat, hiszen nem egyszerre túl sok vizet ráengedni pályára jégkészítéskor, hanem sok rétegben, nagyon finoman kell folyamatosan locsolni, hogy jó minőségű legyen majd a jég.

Várhatóan december 9-én, pénteken nyit a pálya úgy, hogy azon a napon ingyenes lesz a belépés mindenkinek. A jegyárak négy éve nem változtak a Kori Ligetben, sajnos idén kénytelenek vagyunk emelni – mondta Patkós Tamás, a Városgondnokság létesítmény-üzemeltetési divíziójának helyettes vezetője.

A ligetben idén is lesz korcsolyakölcsönzés a szolgáltatások között, de működik majd az értékmegőrző és büfé is várja a jég szerelmeseit.

A Kori Liget tanítási napokon 8.00-20.00 óra között, hétvégén pedig 10:00 és 20:00 között várja a sportolni, mozogni vágyókat. Csoportos bejelentkezés iskolásoknak: 06 70 528 6260

 

A jegy- és bérletárak
(hároméves kor alatt ingyenes)


hétköznapi gyerek (3-14 éves): 1.000 forint
hétvégi gyerek (3-14 éves): 1.500 forint

hétköznapi felnőtt: 1.500 forint
hétvégi felnőtt: 2.000 forint

hétköznapi családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 4.000 forint
hétvégi családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 5.000 forint

Korcsolya bérlés: 500Ft/pár (24-től 47-es méretig)




                                                   - Vége -

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.