Öttusa: kéthetes alapozó edzőtáborban kezdték meg a felkészülést a Volán Fehérvár versenyzői

2022.12.07. 08:30
KÖZLEMÉNY - 2022. december 7. (szerda) 
 
 
 

Olimpiai kvalifikációs időszak, Világbajnokság, Európa-bajnokság – sűrű és feszített program vár a Volán Fehérvár öttusázóira 2023-ban. A gazdasági helyzet és a sportágban bekövetkezett változások hatására a székesfehérvári klub az eddigi legnehezebb éveinek néz elébe.

Azt gondolhatnánk, hogy Kovács Sarolta fantasztikus tokiói bronzérme után beköszöntött a kánaán az öttusában, holott egyre nehezebb helyzetben van a magyar sikersportág. A mindenkit érintő gazdasági nehézségek mellett a szabályrendszer eddigi legdrasztikusabb módosításával, a lovaglás akadályversenyre cserélésével is szembe kell nézniük az öttusázóknak.

Kettős feladat vár rájuk, hiszen a felnőttek számára 2024-ben megrendezésre kerülő Párizsi Olimpiai Játékokon még a jelenleg ismert új formátumú, de a hagyományos összetételű öttusában kell harcba szállniuk az érmekért. Ugyanakkor a fiatalabb korosztály számára jövőre már lovaglás nélkül, az új versenyszámmal rendezik meg a nemzetközi viadalokat. Ez komoly kihívást jelent mind a versenyzők, mind a szakmai vezetés számára.

A székesfehérvári Volán Fehérvár Öttusa Szakosztály Athén olimpiai bajnoka, Vörös Zsuzsanna vezetésével néz elébe a változásoknak, aki a megpróbáltatások ellenére pozitívan tekint a jövőbe: „Az öttusa sokaknak – számomra is –, a lovaglással fog nyugdíjba menni, jóllehet nekem már az is nagy változás volt, amikor a lövészetet és a futást egy számmá kovácsolták 2009-ben. Akkor úgy éreztem, hogy ez már nem az az öttusa, amiben én olimpiai bajnok lettem. Ennek ellenére komoly látványossággá nőtte ki magát: számtalan EB és VB volt azóta, ahol az utolsó pár méteren, centiméteren dőlt el az érem sorsa, akár az aranyé is. Az akadályverseny is hozhat hasonló izgalmakat; a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) által végzett felmérésekből kiderül, hogy sokkal több országban tudják majd űzni ezt az újfajta számot, a mezőny bővülése pedig mindig hozhat meglepetéseket.”

Vörös Zsuzsa azt is elárulta, hogy jelenleg a Volán Fehérvár éves költségvetésének jelentős hányadát, közel 40 millió forintot, a lovarda fenntartása viszi el. Így tisztán az anyagi részét nézve a kialakult helyzetnek, jobban jár a szakosztály, ugyanis az akadályokat csak egyszer kell megvenni, és az is lényegesen olcsóbb lesz. Az, hogy milyen akadályok lesznek az új tusában még nem derült ki. „Pontos szabályrendszer egyelőre nem készült, remélhetőleg 2023 elejére már valamiféle szempontrendszer kidolgozásra kerül, és tudni fogjuk, hogy milyen eszközöket kell beszereznünk a sikeres felkészüléshez.” – tette hozzá a szakosztályigazgató.

A székesfehérvári klubban a bizonytalan kilátások ellenére sem áll meg a munka: gőzerővel zajlik a felkészülés a 2023-as szezonra. Ez november közepétől a hagyományosnak számító, kéthetes tatai edzőtáborban kezdődött, ahol a Volán Fehérvár öttusázói vettek részt a legtöbben, szám szerint 14-en, budapesti és miskolci versenyzők mellett. A magyarokon kívül nagy létszámú spanyol, olasz és bolgár csapat, valamint egyiptomi, izraeli, belga és svéd versenyző tette nemzetközivé a tábort és változatosabbá a vívómunkát. A fehérvári öttusázók víváshangsúlyos edzésmunkát végeztek, igyekeztek kihasználni, hogy külföldi társaikkal asszózhatnak.

Vitéz László, a székesfehérvári különítmény edzője így értékelt: „Minden évben fontos állomása a felkészülésünknek a novemberi tábor, hiszen a Tatai Olimpiai Központ létesítményeit használva kiváló feltételek között dolgozhat a csapat, és a környezetváltozás biztosítja, hogy csak az öttusára kelljen koncentrálniuk a versenyzőknek. Az előző évekhez hasonlóan az idei Tata is jól sikerült, minden számban minőségi munkát tudtunk végezni, és hasznos tapasztalatokkal térünk vissza a Börgöndi útra.”

A versenyzők felkészülése tehát jó úton halad, és bár a négylábú társaik elvesztése még fáj nekik, töretlen akarattal edzenek. Noha a sportág jövője kérdéses, a Volán Fehérvár célja nem változott: a jövőben is sikeres bajnokokat szándékozik kinevelni.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.






                                                     - VÉGE -

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.