A téli napforduló jegyében rendezik az Évkerék vetélkedő döntőjét szombaton

2022.12.08. 11:30
KÖZLEMÉNY - 2022. december 8. (csütörtök) 
Lesz Sóstó túra, izgalmas előadás és kézművesség.   
 
 
 
 
 
Álom hava címmel rendezik meg az Évkerék 2022 – Gáspár Attila hagyományőrző vetélkedő-sorozat negyedik, egyben utolsó fordulóját december 10-én, szombaton a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. Lesz Sóstó túra, ismeretterjesztő előadás, beszélgetés „Regös” Sziránszki Józseffel és kézműveskedés. A belépés ingyenes.

A program a december 21-i téli napforduló és a január 7-i Attila nap jegyében telik. 9.00 órakor kezdődik egy túrával a Sóstó Természetvédelmi Területen, Kovács Gergely vezetésével, majd 10.30 órakor „Regös” Sziránszki József előadása következik  a téli napfordulóval és őseink hitvilágával kapcsolatban. Lesz bőrművesség és hangszerkészítés is.

Az ebédszünetet követően, 13.00 órától a téli napfordulóról szóló beszélgetés és ismét „Regös” Sziránszki József zenés előadása követi, majd 15.00 órakor eredményhirdetés zárja a programot. A rendezvény ingyenes és nyilvános, szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt.

A program a Nemzeti Kulturális Alap és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával valósul meg.


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.