A 95 éves Mohácsi Istvánné Margit nénit köszöntötték születésnapján

2023.01.17. 13:30
KÖZLEMÉNY - 2023. január 17. (kedd)
 
 
 
 
 
 

95. születésnapja alkalmából köszöntötte Mohácsi Istvánnét Feketehegy-Szárazrét önkormányzati képviselője. Szigli István átadta a miniszterelnök gratuláló levelét és a város nevében az ajándékcsomagot. A ráckeresztúri születésű ünnepelt közel kilenc évtizeden át volt szülőfaluja közösségének aktív tagja.

Mohácsi Istvánné Jávorik Margit 1928. január 17-én született Ráckeresztúron, ahol 90 éves koráig élt. Két gyermeket nevelt fel egyedül, és hogy megteremtsen nekik mindent, először a helyi termelőszövetkezetben dolgozott, majd a százhalombattai olajfinomítóban. Innen ment nyugdíjba. Két lánya négy unokával ajándékozta meg, mára pedig három dédunokával és egy héthónapos ükunokával bővült a család.

Ahogy lányai visszaemlékezéseiből kiderült, Margit néni kertje mindig gyönyörű volt, tele volt virággal, rózsával, három, embermagasságú hortenziáját csodálták. A közösségi életben tevékenyen részt vett, több ráckeresztúri egyesület tagjaként szinte minden programon jelen volt. Fiatalkorából számos fontos helyi esemény emlékét őrizte és osztotta meg a település történetét kutatókkal. Ahogy gyermekei mesélik, Margit néni világ életében rengeteget olvasott, keresztrejtvényt fejtett, mindig aktív volt. Kedvenc költője, Arany János verseit felolvasások alkalmával szívesen megosztotta a hallgatósággal is.

Székesfehérvárra 90 éves korában költözött egyik lányához, majd az idő előrehaladtával gondoskodásában, ellátásában a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény nyújtott segítséget. A Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthona lakóját ma az otthon dolgozói nevében dallal és verssel köszöntötték, majd a városrész képviselője, Szigli István adta át jókívánságait, a miniszterelnök gratuláló levelét és a város nevében az ajándékcsomagot.

A köszöntésen készült fotók letölthetőek a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2023 Január
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.