Nyílt napot rendeznek a Géza nagyfejedelem téri feltáráson

2023.03.28. 10:30
KÖZLEMÉNY - 2023. március 28. (kedd)
 
 
 

A Szent István Király Múzeum nyílt napot hirdetett a Géza nagyfejedelem téren folyó feltáráshoz. Miután a régészeti kutatás utolsó szakaszához érkezett, az érdeklődőknek lehetőségük van betekintést nyerni a területen folyó munkálatokba – adja hírül közösségi oldalán a múzeum.

Utolsó szakaszához érkeztek a Szent István Király Múzeum Géza nagyfejedelem téri ásatásai. A feltárási munkálatok során előkerültek kisebb falszakaszok, falmaradványok az egykori ispáni, majd később király várból, valamint előbukkant egy török kori utca térkőburkolata is. Az eredmények alapján a középkori Székesfehérvári egyik legfontosabb részét sikerült tovább kutatniuk a szakembereknek.

Mint az intézmény közösségi oldalán olvasható, az ásatások eredményeivel most a nagyközönség is testközelből megismerkedhet: március 31-én, pénteken 13.30 és 14.00 órától nyílt napot tart a Szent István Király Múzeum az ásatás helyszínén.

A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni a bejelentkezes@szikm.hu e-mail címen lehet március 30-ig, csütörtökön 15.00 óráig.

A részvétel a feltáráson folyó földmunkák és helyszíni adottságok miatt saját felelősségre történik.

 

-VÉGE-

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.