A 94. Ünnepi Könyvhét keretében szombaton 10 órától egész nap könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, valamint irodalmi totóval és kézműves programokkal készül a Vörösmarty Mihály Könyvtár és az Aranybulla Könyvtár. A napot Gyimesi Emese előadása zárja.
Június 10-én, szombaton 10 órától Arató Antal címzetes könyvtárigazgató nyitja meg a 94. Ünnepi Könyvhét rendezvényét, a Könyvheti Pikniket. A Vörösmarty Mihály Könyvtár szervezésében egész nap irodalmi programok várják a Bartók Béla térre látogatókat. A megnyitó után a Gyermekrészlegen Ruff Orsolyával rendeznek interaktív író-olvasó találkozót, majd Gráczer L. Tamás A háromfa hölgye és Az Úr szukái című könyvek bemutatójával kezdi a programok sorát. 11.30 órától a Szent István Király Múzeum legújabb évkönyvét Teiszler Éva történész mutatja be, majd többek között Kocsis Noémi, Gedő Ágnes és Arató Antal írókkal és könyveikkel is megismerkedhetnek a látogatók.
A délutánt 16.00 órától a Vörösmarty Társaság szerzőivel való beszélgetés, valamint 18.00 órától Gyimesi Emese előadása zárja. Utóbbi során Szendrey Júlia élete kerül a középpontban, akinek családjáról és karrierjéről a témát évek óta kutató szerző tart előadást. A könyvbemutatókon résztvevő, valamint a Vörösmarty Társaság szerzői egész délután dedikálják köteteiket a résztvevőknek.
A nap során fiataloknak szóló kísérőprogramok is várják a családokat. Az Aranybulla Könyvtár irodalmi totóval és kézműves programokkal készül. A kézműves foglalkozáson hűtőmágnest és függődíszt, valamint a Városháza felújítása során használt Aranybulla Emlékév molinóból könyvjelzőt is készíthetnek a gyerekek. Szintén a fiatalokat célozza meg a Ciszter Diákszínpad, akik 11.00 órától mutatkoznak be, valamint 14.00 órától előadással készül a Vörösmarty Kuckó, a Vörösmarty Társaság ifjúsági tagozata is.
A rendezvényen könyvárusítás is lesz. A Gangesz Alapítvány, a Líra Vajda János Könyvesbolt, a Mamini Kuckó, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára, valamint a Szent István Király Múzeum és a Vörösmarty Társaság is kitelepül a Bartók Béla térre.
A rendezvény teljes programját ide kattintva érhetik el. A belépés egész nap ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!
-VÉGE-



