Közös munka az elfogadás, az összefogás jegyében

2013.03.20. 11:50
KÖZLEMÉNY - 2013. március 20. (szerda)
Down-szindrómás és egészséges gyerekek dolgoztak együtt az Esélyegyenlőség Kertjében.     Galéria
 
 
 
 
 
A DOWN-szindróma Világnapja - március 21. - alkalmából másodszor hirdette meg Székesfehérváron az Esélyegyenlőségi Tematikus Hetet az Alba Plaza. A kezdeményezés keretében számos, a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedésének fontosságát hangsúlyozó program valósul meg a megyeszékhelyen. A Piac tér melletti Várkapu parkban a tavalyi rendezvény során hozták létre az Esélyegyenlőségi Kertjét, ahol az Arany János Iskola fogyatékkal élő tanulói együtt dolgoztak egészséges székesfehérvári diákokkal. A kezdeményezés idén hasonló módon folytatódott Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság támogatásával.

Mindannyiunk felelőssége, hogy a társadalom el- és befogadja a fogyatékkal élőket. A sajátos bánásmódot igénylő és egészséges emberek közötti fontos találkozási pont lehet a közös értékteremtés, az együttes munkavégzés, ennek igen szép példája volt a tavaly márciusban megvalósult kezdeményezés Székesfehérváron. A 2012-es Esélyegyenlőségi Hét keretében három napon át a Piac tér melletti Várkapu parkban együtt kertészkedtek, és szépítették a közterületet az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI tanulói, valamint a Vörösmarty Mihály Általános Iskola, a Vasvári Pál Általános Iskola és az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium diákjai.

Az Alba Plaza által szervezett 2013-as Esélyegyenlőségi Tematikus Hét keretében teljesen hasonló módon zajlik a háromnapos akció. Az Arany János Általános Iskola és az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium diákjai ma délelőtt találkoztak a parkban, hogy megszépítsék az Esélyegyenlőség Kertjét és környékét. A gyerekek ástak, gereblyéztek, gyomláltak, növényeket ültettek, és lecsiszolták, majd átfestették a Várkapu park padjait. A helyszínen jelen voltak a résztvevők iskolák vezetői, Sipos Imre tankerületi igazgató és Vámos Zsolt, az Alba Plaza igazgatója. Székesfehérvár Önkormányzatát Róth Péter alpolgármester képviselte, aki elmondta: „Minden, közösséget vezető embernek kötelessége, hogy esélyt teremtsen a fogyatékkal élőknek!” Hozzátette: „Volt idő, amikor a társadalom igyekezett elrejteni azokat, akik a többség szerint nem egészségesek. A közösséghez azonban mindenki egyformán hozzátartozik!” Róth Péter és Vámos Zsolt köszönetüket fejezték ki minden közreműködő félnek, aki részt vett a környezetszépítő akcióban.

A munka a következő két napban is folytatódik az Esélyek Kertjében. Csütörtökön a Vasvári Pál Általános Iskola, pénteken pedig a Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai dolgoznak együtt az Arany János Iskola szakiskolai oktatásban részesülő, fogyatékkal élő diákjaival.

Az együttműködés tavaly és idén is támogató partnerek segítségével valósult meg. A Bioritmus kertészet biztosította az elültetett évelő növényeket, a Városgondnokság pedig eszközöket adott és szakemberei felügyelték, irányították a munkálatokat.

Számos egyéb programra is sor kerül az Esélyegyenlőségi Tematikus Hét keretében. Csütörtökön 11.00 órakor a DOWN-szindrómások mindennapjait bemutató, nagyméretű tablókból nyílik kiállítás az Alba Plazában, majd a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon, az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, valamint az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI diákjai adnak műsort a színpadon. Ezt követően városnézésre indulnak, majd 14.00 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester fogadja a fogyatékkal élők csoportját a Városházán.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.