Október 7-én és 10-én, szombaton és kedden változatos programokkal várja látogatóit a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeuma a Zombori úton. Az aktivitások között lesz rendhagyó informatikaóra, QR-kódos kincskereső és 3D-s nyomtatás is.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeuma is kiveszi a részét a Múzeumok Őszi Fesztiváljából. Az intézmény október 7-én, szombaton és október 10-én, kedden több programmal is készül a látogatók számára. Többek között a Neumann János örökségé című számítástechnikai kiállításhoz kapcsolódva rendhagyó, interaktív számítógépbemutatót rendeznek október 7-én, szombaton 10 és 12 óra között. Az interaktív órán Baráth István, a Videoton Elektronika Vállalat, majd a Videoton Holding Rt. CD-gyárának volt igazgatója tart kerekasztal-beszélgetést.
Szintén október 7-én, szombaton 11 és 11.30 között QR-kódos kincskeresőt rendeznek Gusztival, a kalózzal. A történet szerint Guszti, a kalóz kincseket rejtett el a múzeumban, melyek megtalálását a QR-kóddal beolvasható hangfelvételek segítik.
A „Magyar Ezüst” újjászületése, avagy hulladékból hasznosat címmel kreatív foglalkozásra invitálják a látogatókat. Az alkalommal kenderzsineggel bevont virágtartókat, madáretetőket, kreatív sütemény kiszúrókat készíthetnek alumínium italosdobozokból. A foglalkozást két alkalommal rendezik meg: október 7-én, szombaton 12.30 és 16.00 óra között, valamint október 11-én, szerdán 10 és 12 óra között.
A szombati programok sorát a 3D nyomtatás zárja. Október 7-én, szombaton 14.00 és 15.30 óra között a programon résztvevők elsajátíthatják a 3D-s tervezés alapjait, valamint a tervezősoftware segítségével egyszerűbb figurákat állíthatnak elő, melyeket kisorsolnak a résztvevők között.
A Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretében október 10-én, kedden 10.00 és 11.30 óra között Alu-Fest címmel rendeznek élményfestést. A látogatók saját rajzukat másolhatják át egy alumínium palástra, az így elkészült karcolat festése, az anyag újdonságának varázsa különleges élményt nyújt.
Tovább információk:
https://www.facebook.com/AluipariMuzeum
Helyszín: Alumíniumipari Múzeum,
8000 Székesfehérvár, Zombori út. 12.
Tel: +36 30 693 3498
email: zsuzsa.csontos@kozlekedesimuzeum.hu
-VÉGE-



