Szeretetben élni: ez a hosszú, boldog élet titka

2023.10.02. 16:30
KÖZLEMÉNY - 2023. október 2. (hétfő)
 
 
 
 
 
 

A 90 éves Miski Lajosnét köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere nevében Deák Lajosné. A városrész önkormányzati képviselője ajándékcsomaggal és a miniszterelnök által aláírt emléklappal lepte meg az ünnepeltet.

 

Miski Lajosné Mária néni 1933. szeptember 30-án született Sátoraljaújhelyen, a család harmadik gyermekeként. Két bátyjával szeretetben nevelkedtek. Az iskola elvégzését követően varrónőként állt munkába a helyi szövetkezetben, ahol szorgalmának köszönhetően irodai munkával bízták meg. Sokat tanult és képezte magát, és negyven évig személyügyesként intézte a kollégái ügyeit, segített a felmerülő problémák megoldásában.

Férjével hosszú, boldog házasságban élt. Kiegyensúlyozott, nyugodt családi körben két gyermeket neveltek fel. Idősebb lányuk kutatógyógyszerész a fővárosban, míg kisebbik lányuk a Sziget Utcai Általános Iskolában tanított negyven éven át, és nevelte-oktatta a fehérvári gyermekeket. Mária néni 1996-ban költözött Székesfehérvárra, ahol a közösségi életben tevékeny részt vállalt. Az otthoni feladatok ellátását követően, szabad idejében keresett magának hasznos elfoglaltságot. Kortárs segítőként, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület tagjaként, mint szociális látogató, közel két évtizeden át járta a várost, és lett beszélgetőtársa, támasza sok idősnek. „Nagyon jó érzés volt segíteni. Mindig örömmel vártak: beszélgettünk, sétáltunk, ha kellett, kisebb dolgokat elintéztem. Felejthetetlen volt az az időszak, nagyon jó érzés volt együtt lenni.” – mondja.

90. születésnapja alkalmából Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere nevében Deák Lajosné, a városrész önkormányzati képviselője ajándékcsomaggal és a miniszterelnök által aláírt emléklappal köszöntötte az ünnepeltet. Mária néni elmondta, ma sem telnek tétlenül napjai. Szívesen varr, süt, olvas egy jó könyvet, rejtvényt fejt, és a világ eseményeit is naprakészen követi telefonján. De akkor a legboldogabb, amikor családja körében lehet, akik a felmenőiktől kapott gondoskodó szeretettel veszik körül őt.

A köszöntésen készült fotók letölthetőek a Galériából. 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.