Madarász Iván (1949-), Fekete Gyula (1962-) és Bella Máté (1985-) mindhárman a budapesti Zeneakadémia oktatói, valamint a magyar és a nemzetközi kortárs zenei élet meghatározó alkotói.
Madarász Iván Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző szinte minden műfajban alkot. Legismertebbek színpadi művei, hangszeres szerzeményei közt megkülönböztetett hely illeti meg fuvolára írott darabjait. Október 14-én a közönség igazi
zenetörténeti jelentőségű pillanatokat élhet át, mivel Madarász erre a hangversenyre új piccoloversenyt komponált a zenekarnak, melynek szólistája Kanyó Dávid, a kortárs fuvola-és piccoloirodalom egyik legjelentősebb hazai előadója.
Fekete Gyula, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára és rektorhelyettese már ismerős lehet a fehérvári közönségnek. Ez alkalommal Media vita című latin-magyar zenekari imádságát interpretálja az egyedi hangú Rajk Judit kontraalt.
Bella Máté vérbeli Y generációs zeneszerző. Azon kevesek közé tartozik, aki 35 éves kora alatt vált meghatározó személyiségévé a magyar zenei életnek. Kortárs kompozícióit jelentős nemzetközi együttesek mutatják be, könnyűzenei művei a hazai rádiók kedvencei, zenés színpadi darabjai az ország legfontosabb színházaiban szólalnak meg. A koncerten About Time című versenyművével ismerkedhet meg a közönség Ilosfai Csenge, az ARSO koncertmesterének hegedűszólójával.
Az est házigazdája Dobri Dániel zeneszerző, az ARSO kortárs művészeti vezetője, aki kérdezi is a komponistákat. Biztatják a közönséget, hogy ők is járjanak el hasonlóan!
Műsor:
Madarász Iván: Piccolo-verseny (ŐSBEMUTATÓ)
Fekete Gyula: Media vita
Bella Máté: About Time
Beszélgetés Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel.
Közreműködik: Kanyó Dávid (piccolo), Rajk Judit (alt), Ilosfai Csenge (hegedű)
Vezényel: Paul Marsovszky
Az est házigazdája: Dobri Dániel
Szöveg: Havasi Tímea



