Az Íróasztalnál: Magony Imre

2023.10.12. 10:32
KÖZLEMÉNY - 2023. október 12. (csütörtök)
 
 
 
 
 
 
 

Pénteken folytatódik a Vörösmarty Társaság új sorozata, az Íróasztal. Október 13-án Pálfalvi András Magony Imre helytörténész, könyvtárossal beszélget.

Magony Imrét sokan ismerik a városban. Találkozhatunk vele a Vörösmarty Mihály Könyvtárban, ahol 37 éve dolgozik az olvasókért könyvtárosként. A Szabad Színház oszlopos tagjaként számos darabban mesében, drámában egyaránt láthatta a közönség. Helytörténészként sok-sok érdeklődővel ismertette meg vezetett sétáin a belváros titkos helyeit, a város szobrainak történetét. Történész végzettségéből eredő kíváncsiságának köszönhetően nemcsak előadásaiban hallgathatjuk, hanem kézbe is vehetjük írásait. Magony Imre 1991-től rendszeresen publikál. 13 szakkönyvet és monográfiát, egy szépirodalmi művet és közel húsz tanulmányt írt ez idő alatt: többek között Székesfehérvár nemzetőreiről, szobrairól, emlékműveiről, az alkotóról, Bory Jenőről. Fehérvár elesett című regénye Varkocs Györgyről, míg A bűn nyomában a dualizmus kori Székesfehérváron történt bűnökről és bűnüldözőkről szól. A Székesfehérvári olvasókönyvben sajátos műfajban ötvözi a pontos történelmi adatokat a személyes emlékidézéssel.

Az írásról, a gyűjtőmunkáról, egy-egy könyv születéséről is szól lesz a Vörösmarty Társaság Íróasztal című sorozatában, ahol Magony Imrével Pálfalvi András beszélget október 13-án, pénteken 17 órától a Kossuth utca 14. szám alatt, a Vörösmarty teremben.

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.