„Az éneklés közösséget teremt, ahol életre szóló barátságok szövődnek!” – 45 éves a Köfém Nyugdíjas Klub, 25 éves a férfikara

2023.10.12. 17:00
KÖZLEMÉNY - 2023. október 12. (csütörtök)
 
 
 
 

Nagyszabású műsorral ünnepelte alapításának 45. évfordulóját a Köfém Nyugdíjas Klub. A csütörtökön délelőtt a Köfém Művelődési Házban rendezett eseményen színpadra lépett a Klub idén 25 éves Férfikórusa is. A meghívott vendégek, a baracsi, a hantosi, a sárosdi, a móri nyugdíjas klubok dalkörei, valamint a Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubjának Nőszirom énekkara egy-egy dalcsokorral köszöntötték az ünnepelteket.

Az egykori Köfém dolgozói 1978-ban alapították meg a nyugdíjas klubot. Eleinte a gyár területén található „kormosban” jöttek össze. A szakszervezet helyiségében kéthetente egyszer találkoztak az egykori kollégák. A beszélgetős délutánok egy idő után heti rendszerességűvé váltak, és egyre több programot szerveztek a tagok maguknak. Így tánc- és énekkart is alapítottak.

A férfikórust a Kor-Társ Nyugdíjas Ki-mit-tud?-nak köszönhetően hívta életre a tagság. Első vezetőjük Kneifel Ferenc karnagy volt, majd a Fricsay-díjas Horányi Ottilia vezette a kórust. Az elmúlt 23 évben Mihály György karnagy, énektanár vezetésével évről-évre szép sikereket értek el a nyugdíjas ki-mit-tud? versenyeken, többször lettek kategória győztesek. A népdalkörök „Országos Minősítő versenyen” 2002-ben arany fokozatot, 2003-ban ezüst fokozatot ért el. 2006-ban Aranypáva nagydíjjal értékelték művészeti tevékenységük színvonalát a Kóta 13. Országos Népzenei Gála minősítésén. A városi fellépéseken túl országosan és határon túl is viszik a klub és Székesfehérvár jó hírnevét.

Az ÖKK Podcast legfrissebb epizódjának vendégei, Beke Károly, a klub elnöke, Arany János, az énekkar egyik alapítója és Mihály György karnagy mesélnek a sikerekről, a közösség megtartó erejéről, és arról, miért jó, ha minél többen együtt énekelnek.

A beszélgetés elérhető a https://open.spotify.com/show/6UivQcpSxGjumUF8ILOsbY oldalon. 
A fellpésekről készült fotók letölthetőek a 
Galériából. 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.