Utolsó alkalmához érkezik az I. Székesfehérvári Orgonaünnep pénteken este a Szekfű Gyula utcai Evangélikus templomban. A háromrészes hangversenysorozat utolsó felvonásában ezúttal is Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész ad elő. A belépés ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Székesfehérvár jelenlegi legjobb orgonája 2019-ben nyerte el mai formáját, miután több lépcsős felújításon és bővítésen esett át. Az I. Székesfehérvári Orgonaünnep keretein belül már két koncerten is megszólalt a különleges hangszer, a rendezvénysorozat zárásaként pedig október 13-án, pénteken 19.00 órától újra hallhatják az érdeklődők. A hangversenysorozatot Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész rendezi, fővédnöke dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A 60-70 perces műsorokra – köszönhetően a Székesfehérvár Önkormányzata által biztosított támogatásnak – ingyenes a belépés, a szervezők azonban adományokat a templom javára sok szeretettel fogadnak.
Az utolsó koncertet október 13-án, pénteken 19.00 órától rendezik, ahol Johann Sebastian Bach, Alessandro Marcello és César Franck művei csendülnek fel. A koncerten Teleki Miklós orgona- és zongoraművész lemezeinek megvásárlására is van lehetőség.
A részletes programot a rendezvény honlapján, ide kattintva olvashatják.
-VÉGE-



