Kozma László De Profundis – Juhász Gyula költői világa című köteteit mutatják be október 27-én, pénteken 17.00 órától a Kossuth utca 14. alatt található Vörösmarty Teremben. A rendezvényen ingyenes a részvétel, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!
Juhász Gyula a 20. század első felének egyik legelismertebb hazai költője volt. Első versei a Szegedi Naplóban jelentek meg 1899-ben. Később barátságot kötött Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel is, Nagyváradon pedig megalapította A Holnap című antológiát kiadó költői mozgalmat. Itt ismerte meg Sárvári Anna színésznőt, akinek híres Anna-verseit címezte. Legismertebb művei közé tartozik az Anna örök, a Tiszai csend és a Tápai lagzi.
A Vörösmarty Társaság, a Közép-Dunántúli Írócsoport és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület október 27-én, pénteken 17.00 órától a Vörösmarty Teremben ismerteti meg az érdeklődőkkel Kozma László De Profundis – Juhász Gyula költői világa két kötetét. A könyveket dr. Józsa György Zoltán irodalomtörténész és Baka Györgyi költő mutatják be, az eseményen jelen lesz Kozma Sándor, a szerző öccse és Ruda Gábor felelős kiadó.
A részvétel ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!
-VÉGE-



