Kodzsugukila, a boszorkány – vasárnapi előadás az Igézőben

2023.11.02. 10:30
KÖZLEMÉNY - 2023. november 2. (csütörtök) 
 
 
 

Az amerikai zenész, zeneszerző, mesélő és előadó Danny Bain lép fel november 5-én, vasárnap 11 órától az Igézőben. A mesélő a Kodzsugukila, a boszorkány című gyerekelőadásban egy afrikai mesét visz színpadra, különleges hangszerekkel.

Danny Bain amerikai zenész, zeneszerző, mesélő és előadó 2010-ben érkezett Magyarországra, azóta pedig számos gyerekelőadása született. November 5-én, vasárnap 11.00 órától a Kodzsugukila, a boszorkány című darabbal érkezik az Igézőbe, amit még 2017-ben, a veszprémi Kabóca Bábszínházban mutattak be és rögtön nagy sikert aratott. 2018-ban alakításáért Danny Bain elnyerte a Michel Indali-díjat.

A Sándor Anna által írt és Szántó Viktória által rendezett darabban Dzséli, a zenész és varázsló Afrikába repíti a nézőket. Itt a saját kunyhójában, zenélés közben meséli el Kalili és Szandzsi történetét, amely során állatokkal és a könyörtelen boszorkánnyal, Kodzsugukilával is találkozhatnak.

Jegyek a helyszínen, 2000 forintos áron kaphatóak. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

-VÉGE-

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.