Csajos est: Hogyan mozduljunk ki a szürke hétköznapokból?

2023.11.03. 11:00
KÖZLEMÉNY - 2023. november 3. (péntek) 
 
 
 
 
 
Mindannyian a szokásaink rabjai vagyunk – ezek nem feltétlenül rosszak, sőt lehetnek nagyon hasznosak és jók is, de néha mindenkinek szüksége van egy kis kiszakadásra a bejáratott rutinból. A Barátság mozi következő Csajos estjén, november 8-án, szerdán 18 órától Bárányos Edit önismereti tréner, intuitív coach és filozófus azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy miként alakul ki a függőség a szokásainkhoz, mitől tudnak beszürkülni a mindennapok és miért is félünk az ismeretlentől. Az estre jegyet váltó nézők az előadás után a Dzsungelhajsza című amerikai akcióvígjátékot tekinthetik meg. Belépőket már vásárolhatnak a www.baratsagmozi.hu oldalon.
 
 
Mindenkinek van valami bevett tevékenysége, amit nem tud és sokszor nem is szeretne elengedni. Minden reggel ugyanazt a müzlit önti a tálba, ugyanabban a boltban vásárol, ugyanazokat a köröket rója. Együtt él olyan rigolyákkal, amelyek áthatják a mindennapos cselekedeteit, és ezek nélkül el sem tudja képzelni a reggeli elindulást vagy éppen az egész napját. Bár fontos kiemelni, hogy ezek a megszokások nem mindig rosszak, néha nem árt elszakadni tőlük annak érdekében, hogy új dolgokat tapasztalhassunk meg, új embereket ismerhessünk meg és a saját látókörünket is kiterjesszük: engedjük meg magunknak, hogy felfedezzük a körülöttünk lévő világot.
 
A novemberi Csajos est előadója, Bárányos Edit önismereti tréner, intuitív coach és filozófus azokra a kérdésekre válaszol, hogy miért is szürkülnek be a mindennapjaink, hogyan és miért is alakulnak ki a megszokások és miért is félünk elengedni a biztonságot nyújtó, bejáratott rutinokat és megismerni az újat, az ismeretlent. Az előadáson számos olyan technikáról hallhatunk majd, amelyeket a résztvevők már másnap alkalmazhatnak annak érdekében, hogy frissebbnek és motiváltabbnak érezzék magukat és változtatni tudjanak azokon a dolgokon, amelyek jelenleg lehúzzák és bent tartják őket a mókuskerekükben.
 
Az előadás után a Dzsungelhajsza című amerikai akcióvígjátékot tekinthetik meg a nézők. A valamikori különleges osztagos (John Cena) nem mindennapi feladatra vállalkozik, hogy kizökkentse magát a nyugdíjas katona napjainak szürke monotonitásából: elvállalja egy balhés újságíró (Alison Brie) védelmét, aki egy hírhedt diktátorral (Juan Pablo Raba) akar interjút készíteni. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor az interjú kezdetén felkelők puccsot hajtanak végre, az ex-zsoldos és az újságíró pedig a dzsungelen keresztül menekülni kényszerülnek.
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.