Dienes Ottó emlékest

2023.11.27. 14:30
KÖZLEMÉNY - 2023. november 27. (hétfő)
 
 


A három éve elhunyt Dr. Dienes Ottó Pro Civitate-díjas és a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával kitüntetett tanárra, íróra, az utolsó klasszikus értelemben vett „fehérvári polihisztorra” emlékeznek november 29-én. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerdán 18 órakor kezdődő emlékesten L. Simon László, Kovács Imre Attila, Vakler Lajos, Cserta Gábor, Takács László és Bakonyi István is részt vesz.

Dr. Dienes Ottó a mai – klasszikus értelemben vett – polihisztorok egyike volt. Elhivatott oktatói tevékenységét végig nagy lelkesedéssel, diákjai elismerése által övezve végezte, miközben folyamatosan alkotott, részt vállalt az irodalmi életben is. 1959 óta élt Székesfehérváron, tanári munkáját a Vasvári Pál Gimnáziumban kezdte, majd 1970-től a Teleki Blanka Gimnáziumban tanított húsz éven keresztül. Írói munkássága folyamatos volt, versei megyei folyóiratokban, antológiákban jelentek meg, több kötete látott napvilágot. Intellektuális és filozofikus költészetének értékein túl a képzőművészet is érdeklődési körébe tartozott, fa kisplasztikáival és festményeivel folyamatosan szerepelt képzőművészeti tárlatokon.

Dr. Dienes Ottó író, tanár munkásságát, alkotásait idézik meg pályatársai, barátai: L. Simon László, Kovács Imre Attila, Vakler Lajos, Cserta Gábor, Takács László és Bakonyi István november 29-én, szerdán. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban 18 órára szeretettel várják az emlékezőket.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Február
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.