Romantikus film decemberben a Mozinet Filmnapokon

2023.12.14. 10:30
KÖZLEMÉNY - 2023. december 14. (csütörtök)
 
 
 
 
 
 

Szívszorító történet az életre szóló döntésekről, kihagyott lehetőségekről és az igaz szerelemről – a Mozinet Filmnapok premier előtti vetítéseinek sorában december 15-én, pénteken 18 órakor az Előző életek című amerikai-dél-koreai alkotást láthatja a Barátság mozi közönsége.

„Az Előző életek csendes, elsősorban hangulatfilm, mely úgy képes egyedi lenni, hogy érezzük rajta a Mielőtt-trilógia hatását, de felfedezhető benne a tavalyi Vezess helyettem gondolatisága. A rendező, Celine Song bravúrosan vezeti a színészeit, a statikus képeket meg tudja tölteni élettel, miközben végig körbelengi egyfajta melankólia az összképet. A mai, ingerorientált világban nagyon jól esnek az ilyen alkotások, melyek nem felejtették el, hogy mennyi mindent lehet mesélni egy tekintettel, nem félnek lassítani kicsit és a millió impulzus helyett az érzelmekre építenek” – fogalmaz a puliwood.hu kritikusa a 2023-as év legnagyobb kritikus- és közönségkedvenc romantikus filmjéről, amelyet december 15-én este hat órakor vetít a Barátság mozi.

Az Előző életek szívszorító történet az életre szóló döntésekről, kihagyott lehetőségekről és az igaz szerelemről. Nora és Hae-sung gyerekkorukban a legjobb barátok voltak, de a kislány elköltözése szétválasztotta őket egymástól. Húsz évvel később online újra egymásra találnak, azonban felnőttként már egészen máshol tartanak az életükben. A személyes New York-i találkozás mindkettejükben váratlan érzelmi lavinát indít el, és rákényszeríti őket, hogy végre szembenézzenek a valódi érzéseikkel. Az A24 gyártásában készült, a Sundance Filmfesztivál, a Berlinale és a CineFest versenyprogramjában is bemutatott Előző életek a Rolling Stone szerint „a legjobb film, amit idén csak láthatsz”.

„Ahogy Celine Song, úgy minden nézője is emlékszik egy olyan szerelemre, ami lehetett volna, de nem történt meg. Azok számára, akiknek összetört már a szíve, az Előző életek terápiás funkcióval is bírhat, a halkszavú másfél óra után pedig senki ne lepődjön meg, ha egy szolid pityergéshez támad kedve” – olvasható egy másik kritikában.

Az Előző életek című alkotásra a www.baratsagmozi.hu oldalon és a mozi pénztárában lehet jegyet váltani. 

-VÉGE-

További információ:

Sábián Anna

Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ

Telefon: +3670/514-6155

E-mail: sabian.anna@fehervariprogram.hu

Honlap: www.baratsagmozi.hu

Facebook: www.facebook.com/baratsagmozi

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.