Várják a látogatókat a januárban is nyitva tartó kiállításokra Fehérváron és Kisfaludon

2024.01.02. 14:30
KÖZLEMÉNY - 2024. január 2. (kedd) 
 
 
 
 
 
 
Jövő év elején több, a 2023-as évben megnyílt kiállítás is nyitva tart még, melyekre várják a látogatókat. A tárlatok nagy része székesfehérvári intézményekben, egy pedig a Kisfaludi Közösségi Házban várja a látogatókat.


Január 5-ig a Vörösmarty Mihály Központi Könyvtárának Olvasótermében láthatóak a Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum grafika és fotó tanszakos diákjainak munkái a Gorsium legjava című kiállításon.

Január 14-ig nézhetjük meg a három páratlan időszaki kiállítást a Szent István Király Múzeum Rendházépületében. Várja a művészebarátokat a „Munkácsy Székesfehérváron - Válogatás Pákh Imre magángyűjteményéből”, a "Hadi múltunk kincsestára” -  Válogatás a Hadtörténeti Múzeum értékeiből, valamint a "Katonazenészek – zenész katonák, a magyar katonazene fényképes története 1868-tól napjainkig” című tárlat. Kombinált belépővel mindhárom megnézhető.

Január 21-ig tart nyitva Kleb Attila fotóművész kiállítása az Öreghegyi Közösségi Házban. A Closer 2.0 című tárlaton a hazai és nemzetközi művészvilág ikonikus alakjainak portréit láthatjuk.

Január 26-ig a Szent István Király Múzeum - Új Magyar Képtárban várja a látogatókat a  Magyar vagyok – Petőfi 200 című kiállítás. A tárlattal a költőóriás születésének bicentenáriuma előtt tisztelegnek.

Szintén január 26-ig az Aranybulla Könyvtárban nézhetjük meg a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-Dunántúli Regionális Társasága nemezes csoportjának – Fábián Judit, Futterer Judit, Gonda Emma, Horváthné Katalin, Kató Zsuzsanna, Kuti Judit, Varga Mónika – kiállítását. A csoport tagjai használati- és dísztárgyakat (kalap, sapka, sál, kesztyű, papucs, kulacstartó, táska, erszény, ülőpárna, szőnyeg, falikép), valamint játékokat készítenek különféle anyagok együttes használatával. Ennek a munkának a szép darabjait láthatjuk az Aranybullában.

Egészen április 5-ig az Kisfaludi Közösségi Házban tart nyitva az Kisfaludi Művéskör éves kiállítása. Akvarellek, olajfestmények, pasztellképek, grafikák, üvegfestmények, fafaragások és festett bútorok láthatók az intézmény nagytermében. A kiállítók immár 14-dik alkalommal válogattak a 2023-as év terméséből.

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.