Szöktetés a szerájból – Mozart operájával kezdődik az Ars Regia bérletsorozat

2024.01.04. 10:44
KÖZLEMÉNY - 2024. január 4. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
 

A Szöktetés a szerájból daljátékkal kezdődik az Ars Regia. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar (ARSO), a Székesfehérvári Balett Színház, a Vörösmarty Színház és az Alba Regia Táncegyüttes egy-egy előadását tartalmazó bérletsorozat első, igazi zenei és színházi csemegének ígérkező előadásában Mozart operáját neves operaénekesek és a Vox Mirabilis Kamarakórus, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Junior Prima-díjas Dobszay Péter vezényletével adja elő. Az előadásba a legifjabb alkotók is bekapcsolódhatnak az ARSO által hirdetett alkotói pályázattal.


Wolfgang Amadeus Mozart 1782-ben bemutatott Szöktetés a szerájból című daljátéka elevenedik meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadán január 29-én. Az izgalmas fordulatokban gazdag történet a szerelem és hűség erejét példázza: Belmonte (Balczó Péter) és szolgája, Pedrillo (Decsi András) próbálják meg kiszabadítani szerelmeseiket, Constanzét (Horák Renáta) és Blondét (Zemlényi Eszter) Szelim basa (Gáspár Sándor) szerájából, amelyet a kérlelhetetlen Ozmin (Gábor Géza) őriz. A kalandok során persze nem várt meglepetések sora vár hőseinkre, mindehhez pedig Mozart csodálatos, a mesés Kelet zenei világát felidéző muzsikája társul.

A koncertszerű előadás igazi zenei és színházi csemegének ígérkezik a neves operaénekesek és a Vox Mirabilis Kamarakórus (karnagy: Zemlényi Katica), valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában, a Junior Prima-díjas Dobszay Péter vezényletével. A Vörösmarty Színház nagyszínpada kiváló keretet biztosít a játékhoz: a Szöktetés a szerájból a székesfehérvári művészeti együttesek koprodukciójában megvalósuló előadása minden bizonnyal emlékezetes és feledhetetlen élményt nyújt majd minden opera- és zenebarát számára.

Az előadáshoz kapcsolódóan az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rajzpályázatot hirdetett, amelyre még január 15-ig várják az alkotásokat. Korhatári megkötés nincs és minden pályázó annyi pályaművel indulhat, amennyivel szeretne. A pályamű készülhet zsírkrétával vagy olajfestékkel, ceruzával vagy tollal, lehet rézkarc, sőt akár digitálisan elkészített munkákat is örömmel várnak a marketing@arso.hu  email címre. A nyertes pályaművek az előadás illusztrációiként a zenekar mögötti óriáskivetítőn jelennek majd meg a Vörösmarty Színház színpadán, valamint minden pályázó műve egy kiállítás keretén belül látható lesz a nagyközönség számára.

A január 29-i zenei, valamint további három prózai, kortárs balett és néptánc előadásra szóló Ars Regia bérletet és jegyeket a Vörösmarty Színház jegyirodájában (Fő u.8.), illetve online (https://www.vorosmartyszinhaz.hu/online_berletvasarlas)  válthatnak az érdeklődők.

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.