Hazai pályán fogadja a FINO Kaposvárt a MÁV Előre SC-Foxconn

2024.01.10. 10:30
KÖZLEMÉNY - 2024. január 10. (szerda)
 
 

A Magyar Kupa negyeddöntőjében megismétlődik a tavalyi bajnoki döntő: a MÁV Előre SC-Foxconn a FINO Kaposvárt fogadja. A két csapat a döntő óta most találkozik először, így mindenki jó hangulatú mérkőzést láthat, aki kilátogat csütörtökön a VOK-ba.

A 2023-as szezon végén történelme legnagyobb sikerét elérve lett ezüstérmes a MÁV Előre SC-Foxconn röplabdacsapat. Az aranyéremért folytatott párharcban a FINO Kaposvár szoros mérkőzéseken, háromszor is megverte a székesfehérvári csapatot. A két együttes azóta nem meccselt egymással, a férfi Extraliga küzdelmeiben egy hét múlva léphetnek parkettre. Előtte azonban január 10-én, szerdán 19.00 órától a Videoton Oktatási Központban találkozhatnak a felek. A Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésen a jó formában lévő MÁV Előre SC-Foxconn hazai pályán fogadhatja tavalyi legyőzőjét.

A formára a FINO Kaposvár szurkolói sem panaszkodhatnak, hiszen az együttes mindössze egyszer kapott ki az idei bajnokságban, és 33 ponttal, 34-5 arányú szettkülönbséggel magabiztosan vezeti az Extraligát. A két csapat a Magyar Kupában legutóbb 2022-ben találkozott, akkor a kaposváriak sima 3-0-val vitték el a párharcot.

Jegyeket a mérkőzés előtt a helyszínen, vagy online a klub felületén, ide kattintva vásárolhatnak.

-VÉGE-

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.