In memoriam György László

2024.01.09. 14:30
KÖZLEMÉNY - 2024. január 9. (kedd) 
 
 
 
 
 


Szomorú kötelességének eleget téve emlékezik Székesfehérvár Önkormányzata György László tanárra, aki 82. életévében, 2023. december 23-án hunyt el. Négyévtizedes pedagógiai pályája során többszáz diákkal ismertette és szerettette meg a fizika és kémia tantárgyakat. Fontosnak tartotta, hogy fehérvári polgárként a közéletben is szerepet vállaljon. 1994 óta – két ciklus kivételével – a Helyi Választási Bizottság tagja volt.

 

György László 1942. január 1-jén született Ózdon. A pannonhalmi gimnáziumban szerzett érettségit követően munkába állt, majd tanulmányait 1967-ben folytatta az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol 1972-ben vette át fizika-kémia szakos diplomáját. Tanári pályája Budapesten indult, majd családjával Székesfehérvárra költözött. Több középiskolában tanított, így a Váciban és a Hermannban is, végül 30 év tanítást követően az I. István középiskolából ment nyugdíjba. A katedrától és a diákoktól nem vált el, hosszú ideig tanított még Móron, Seregélyesen és Székesfehérváron, a Gorsium Szakgimnáziumban. Tanítványai nagyon szerették emberségét, humorát, szelíd szigorát. Kollégái, pályatársai tisztelték tudását, gyermekközpontú, nevelő hozzáállását.

Bölcsességét, a munkához való fegyelmezett hozzáállását más területen is kamatoztatta. Az oktató-nevelő munka mellett fehérvári polgárként fontosnak érezte, hogy szerepet vállaljon a helyi közéletben. A Helyi Választási Bizottságnak két ciklus (2002-2006. és 2010-2014.) kivételével 1994 óta tagja volt. A Közgyűlés 2023. november 10-i ülésén ismételten megválasztotta a Helyi Választási Bizottság póttagjának, de sajnos a betegség közbeszólt… György László földi pályafutása élete 82. évében, december 23-án véget ért.

Székesfehérvár szomorú szívvel búcsúzik: köszönünk mindent, Tanár úr!

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.