Nyílt nappal indul és zárul a jövő hét Székesfehérváron

2024.01.11. 10:30
KÖZLEMÉNY - 2024. január 11. (csütörtök)
Az Óbudai Egyetem és a Kodolányi is várja a leendő hallgatókat.
 
 
 
 
Ahogy közeledik az egyetemi felvételi határidő, úgy szaporodnak a felsőoktatással kapcsolatos események, jövő héten mind a két fehérvári intézmény nyílt nappal várja a leendő hallgatókat. Január 15-én az Óbudai Egyetem, 19-én a Kodolányi János Egyetem székesfehérvári képzéseit ismerhetik meg az érdeklődők.
 
Nyílt nappal várja a leendő hallgatókat január 15-én, hétfőn az Óbudai Egyetem. A Geoinformatikai Intézet Pirosalma utcai épületében a fehérváron elérhető szakok mellett megismerkedhetnek kollégiumi lehetőségekkel, a diákélettel és az Erasmus-programokkal is az érdeklődők. Az Alba Regia Műszaki Kar mellett, a tavaly óta Székesfehérváron is elérhető Keleti Károly Gazdasági Kar is bemutatkozik a 10 órakor kezdődő nyílt napon. Az induló mesterképzésekről online kapnak tájékoztatást az érdeklődő hallgatók január 15-én 17 órától: https://www.facebook.com/events/932774468271816
 
A város másik felsőoktatási intézménye, a Kodolányi János Egyetem január 19-én, pénteken tart nyílt napot, ahol a választható szakokról, az egyetemről és a diákéletről kapnak tájékoztatást a felvételi előtt álló tanulók. A Rákóczi utca 25. szám alatti képzési helyszínen személyesen várják az érdeklődőket, de online nyílt napot is tart az intézmény, szintén január 19-én 17 órától: https://www.kodolanyi.hu/felveteli/nyiltnap
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.