Santa Diver-koncert szombaton

2024.01.11. 15:48
KÖZLEMÉNY - 2024. január 11. (csütörtök) 
 
 
 




Jazz és világzene szól majd a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont újévet indító koncertjén. Január 13-án, szombaton 18 órától a Kézdy Luca (hegedű, elektronika), Szesztay Dávid (basszus gitár) és Szegő Dávid (dob) alkotta Santa Diver triót láthatja és hallhatja a közönség.

Felhangolva! program keretében érkezik Székesfehérvárra a Santa Diver trió. A formációt a 2019-ben Artisjus-díjjal kitüntetett jazzhegedűs, Kézdy Luca alapította 2006-ban Szesztay Dávid basszusgitárossal és Szegő Dávid dobossal. A három hangszer és egyéniség egy egészen sajátos és unikális zenei világot képvisel, amit a jazz, a world music és a modern creative metszetében találtak meg. Hangzásukat meghatározza a rendhagyó felállás, Kézdy Luca különleges, széles érzelmi spektrumú hegedűjátéka, a színes és dallamos basszus szólamok és a kísérletező, néha szélsőséges, finom és egyben energikus dobolás. Eddigi kiadványaik – négy album és egy válogatás LP – után tavaly jelent meg a Morning Air című ötödik lemezük – olvasható az ajánlóban a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont közösségi oldalán. A koncerten többek között megismerheti a közönség a trió legújabb, 2023-ban a Magyar Zene Házában bemutatott albumát is.

Részletek a https://www.facebook.com/SZEMMuzeum linken.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.