Színes, érdekes programokkal ünnepli a magyar kultúra napját az SZKKK

2024.01.17. 10:00
KÖZLEMÉNY - 2024. január 17. (szerda) 
 


Sokszínű programmal ünnepli a magyar kultúra napját a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ január 21-én, vasárnap 15 órától az Öreghegyi Közösségi Házban: Túl a Maszat-hegyen 2. a gyerekeknek, Pilinszky János szellemiségét megidéző kortárs táncszínházi előadás a felnőtteknek, emellett Kleb Attila fotókiállításának finisszázsa Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművésszel, Ács Tamás színművész verses előadása, beszélgetés Réz András filmesztétával és filmvetítés is várja a látogatókat. A rendezvény ingyenes.


Az Öreghegyi Közösségi Ház színes programpalettát kínál a kultúrakedvelő közönségnek az ünnepnap alkalmából: film, tánc, kiállítás, zene és irodalom is szerepel a kínálatban január 21-én, vasárnap. A rendezvény 15 órakor kezdődik Varró Dániel költő és Molnár György gitáros Túl a Maszat-hegyen című, megzenésített versekkel tűzdelt műsorával. Fél öttől Ács Tamás színművész invitálja a látogatókat időutazásra Kölcsey Ferenc Himnuszától egészen napjaink költészetéig: A Parnasszus hegyén című előadásban a magyar szépirodalom legfontosabb költőinek legjelentősebb versei hangzanak el.

Költészet és tánc fonódik össze a Feledi Project Szálkák című kortárs táncművében, amelyet Pilinszky János azonos című kötete inspirált. Az előadás Pilinszky személyiségét idézi meg – üzenete, hogy higgyünk magunkban, és abban, hogy előrébb jutunk, ha szeretettel viszonyulunk egymáshoz. A produkció szereplői Spala Korinna, Feledi János és Tóth Brigitta táncművészek, valamint Trill Zsolt színművész. Az előadás a Nemzeti Táncszínházzal közös szervezésben valósul meg.

Hét órától a közönség Réz András filmesztétával beszélgethet Szabó István Az ajtó című filmjéről, amelyet a rendezvény zárásaként 19.30-tól a résztvevők meg is tekinthetnek. Az alkotás Szabó Magda önéletrajzi ihletésű regényéből készült.

A rendezvény ideje alatt utoljára látogatható Kleb Attila Closer 2.0 című fotókiállítása. A kiállítás 18.20-kor kezdődő finisszázsán közreműködik Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművész és Szovák Kitti csellista, aki a X. David Popper Nemzetközi Csellóversenyen az SZKKK Új Generáció Díját vehette át.

A belépés ingyenes, regisztráció nélkül, érkezési sorrendben, a terem befogadóképességének mértékéig.

 

Részletes program:

15.00–16.10 Túl a Maszat-hegyen 2. – Varró Dániel költő és Molnár György gitáros verses-zenés műsora (Színházterem)

16.30-17.00 A Parnasszus hegyén – Ács Tamás színművész műsora (Kiállítóterem)

17.30–18.15 Feledi Project: Szálkák – kortárs táncszínházi előadás (Színházterem)

18.20–18.55 A Closer 2.0 című fotókiállítás zárása, km: Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművész és Szovák Kitti csellista (Kiállítóterem)

19.00–19.30 Beszélgetés Réz András filmesztétával (Színházterem)

19.30–21.10 Szabó István: Az ajtó – filmvetítés (Színházterem)

15.00–18.30 Kleb Attila Closer 2.0 című fotókiállítása (Kiállítóterem)

- Vége - 



További információ:

Harcos Edina
Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ
Telefon: +3670/642-2870
E-mail:
harcos.edina@fehervariprogram.hu
Honlap:
www.fehervariprogram.hu
Facebook:
www.facebook.com/fehervariprogram
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.