A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja

2024.01.18. 11:30
KÖZLEMÉNY - 2024. január 18. (csütörtök) 
 
 
 
 

A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából szervez megemlékezést a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat. Január 21-én, vasárnap 15 órakor a Kossuth Lajos utcai emléktáblánál koszorúzással kezdődik a program, ami előadással és a Felsővárosi Általános Iskola német nemzetiségi osztályainak műsorával folytatódik az Árpád Fürdő rendezvénytermében.

 

A magyarországi németek elhurcolásának emléknapján az egykori Németek utcájában álló épület elé várják a megemlékezőket Székesfehérváron. 1946-ban, január harmadik hetében indultak ez első kitelepítésék Budaörsről.  A többször is leálló kiszállítások 1948. június 15-én értek véget, addig mintegy 130-150 ezer embert az amerikai, 50 ezer embert a szovjet megszállási övezetbe szállítottak, a korábban elmenekültekkel együtt mintegy 220-250 ezer lehetett a Németországba hurcoltak száma.

Két szál rozmaringág és Wilhelm von Humboldt gondolata látható és olvasható azon az emléktáblán, amely a Kossuth Lajos utca 11. számú ház falán állít emléket Székesfehérvár minden német származású lakójának. A Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat megemlékezése január 21-én, vasárnap 15 órakor koszorúzással kezdődik, majd az Árpád Fürdő rendezvénytermében folytatódik. Horváth György képviselő tart előadást, majd a Felsővárosi Általános Iskola diákjai adnak műsort.

Minden emlékezőt szeretettel várnak!

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.