Fehérvári ezüstérem a dublini nyílt ifjúsági MMA-bajnokságon – az Alba Kempo fiatal versenyzőjét fogadták a Városházán

2024.01.18. 17:34
KÖZLEMÉNY - 2024. január 18. (csütörtök) 
 
 
 

A székesfehérvári Czentár Imre a döntőig jutott az Irish Youth Open MMA versenyen Dublinban. A 16 éves harcost és edzőjét, Polgár Tamást csütörtökön délután a Városházán látták vendégül, ahol beszámoltak az írországi verseny izgalmas végkimeneteléről és az Alba Kempo SE sikereiről is.

Czentár Imre, az Alba Kempo SE versenyzőjeként már közel 40 érmet szerzett hazai kempo versenyeken, de más szabályrendszerekben is rendszeresen kipróbálja magát. A 16 éves sportoló tíz éve az édesapja nyomán ismerkedett meg a sportággal, jelenleg hetente hat edzéssel készül, később pedig katona szeretne lenni. Tavaly az Alba Kempo SE színeiben Magyarországot képviselve részt vehetett a dublini Irish Youth Open MMA versenyen. Írországba a Zen Bu Kan kempo szövetség kiválasztottjaként a 16 éves Czentár Imre és edzője, az Alba Kempo SE vezetője, Polgár Tamás utazhatott. A versenyt a nagynevű SBG Ireland HQ-ban rendezték, ahol a sportág élő legendája, Conor McGregor is rendszeresen edz. A fiatal fehérvári harcos nemzetközi mezőnyben indult, ahol két ír ellenfelét egy vesekulccsal és egy anaconda fojtással kopogtatta le, majd a döntőben mindössze másodpercekkel a folytatást jelentő gong megszólalása előtt kapott ki finn ellenfelétől.

Polgár Tamás, az Alba Kempo SE vezetőedzője elmondta: kis lépésekkel haladva szeretnék felépíteni Imre karrierjét. Az idei évben egyre több ketrecversenyen szeretnének elindulni, főleg a környező országokban. Érdekesség, hogy hazánkban a sportág növekvő népszerűsége ellenére kevés ketreces megmérettetést rendeznek, így jellemzően Ausztriába, vagy Lengyelországba kell utazni hasonló versenyekért.

A fehérvári sportolót és edzőjét dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint Mészáros Attila és Lehrner Zsolt alpolgármesterek fogadták a Városházán. A találkozón a polgármester hangsúlyozta: Székesfehérvár büszke az eddig elért eredményekre, és a jövőben is sok sikert kívánt mind az egyesületnek, mind Czentár Imrének.

Az Alba Kempo SE három éve alakult. Polgár Tamás vezetésével jelenleg több mint hetvenfős utánpótlást működtetnek, nemrég nyitottak új szakosztályt Szabadbattyánban. Sikereiket nem csak a jó hangulatú edzéseik, de eredményeik is jelzik: 2022-ben 250 érmet, 2023-ban pedig 313 érmet nyertek. Országos szinten is a legjobb klubok között jegyzik őket, háromszor lettek az ország legeredményesebb csapata az éremösszesítésben. Az Alba Kempo SE edzéseire mindenkit szeretettel várnak. Az edzések időpontjáról és helyszínéről ide kattintva tájékozódhatnak.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Kiss László
Szöveg: Józsa Dávid

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.