Célokkal teli élet, szerető családi körben – A 90 esztendős Kovács Józsefet köszöntötték

2024.02.03. 08:30
KÖZLEMÉNY  - 2024. február 3. (szombat)
 
 


 
 

Kovács Józsefet 90. születésnapja alkalmából családja körében köszöntötte Víziváros önkormányzati képviselője. Dr. Horváth Miklósné jókívánságai kíséretében adta át a város ajándékát és a miniszterelnök által aláírt emléklapot.

A Sarló utcai lakóközösség már kora reggel egy szál virággal és az általuk aláírt képeslappal tette szebbé lakótársuk napját, majd az ünnepi események pénteken koradélután családi körben folytatódtak. A 90. születésnapját ünneplő Kovács Józsefet felesége és gyermekei jelenlétében köszöntötte Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő.

Kovács József nyugállományú katonatiszt pályafutása Abáról indult, ahol 1934. február 2-án született. A kalandos körülmények között befejezett középiskolai éveket követően Pécsen pedagógiai főiskolára jelentkezett, de nem engedték szabadon szakot választani. Amint azt a visszaemlékezésben felidézte: „Lógó orral hagytam el az épületet, és már el is döntöttem magamban, hogy bizony visszamegyek Budapestre a Ganz gyárba, ahol több nyarat is végigdolgoztam, amikor egy kerítés mellett haladva megszólított néhány fiatalember, mert látták, hogy igen nekibúsultam. Ők mondták, miért nem tanulok inkább a tiszti iskolában, ahol három év után katona lehetek. Megfogadtam a tanácsukat, így kezdtem hadnagyként a pályafutásomat. Először lövész, majd a fegyvernemekkel tovább ismerkedve harckocsizó lettem.” A honvédség kötelékében szolgált Tapolcán, Tatán, Nagyatádon és végül Székesfehérváron. A harminchét éves aktív katonai szolgálatot követően vonult nyugdíjba.

Feleségével, Mártával, akit gyermekkora óta ismert, hiszen Abán szomszédok voltak, 1958-ban házasodtak össze és két gyermeket, egy leányt és egy fiút neveltek fel nagy szeretetben. Ahogy egyre bővült a család, az unokák mellett is szeretettel, gondoskodással álltak helyt, és az abai szülői ház körül is sokat tettek-vettek, kertészkedtek egészen a járványidőszak kezdetéig. Ma is nagyon aktívak, sokat sétálnak együtt, szívesen beszélgetnek ismerőseikkel. Józsi bácsi az unokákkal az Internet segítségével tartja a kapcsolatot, és napi elfoglaltságához tartozik a család történetének írása is.

A 90 éves születésnapost dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő köszöntötte, jókívánságok kíséretében adta át a város ajándékát és a miniszterelnök által aláírt emléklapot.

A köszöntést megörökítő fotók letölthetőek a Galériából. 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.