Young Courage Award – idén is várják a fiatalok nevezését

2024.02.22. 12:30
KÖZLEMÉNY - 2024. február 22. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
 

A Young Courage Awardot, vagyis a Fiatal Kurázsi-díjat idén negyedik alkalommal adják át Magyarországon. A Raoul Wallenberg Akadémia díjára olyan fiatalok jelölését várják, akik a mindennapi életükben megmutatták a civil bátorság valamilyen formáját. A jelöléseket április 7-ig lehet leadni.

A 2015-ben a Raoul Wallenberg Akadémia által létrehozott Young Courage Awardra, vagyis a Fiatal Kurázsi-díjra idén is várják a jelöléseket. A díjat olyan 13 és 20 év között magyar fiatalok kaphatják, akik valamilyen cselekedetük, vagy rendszeres tevékenységük által bizonyságot tettek civil kurázsijukról. A beérkezett jelöléseket szakértő zsűri értékeli, a bírálók a bátorság, az empátia, a tetterő és a kreativitás szempontjai alapján fognak mérlegelni. A legjobb jelöléseket a svéd zsűrihez továbbítják, amely a nyáron hirdeti ki a Young Courage-díj nemzetközi győzteseit. A nemzetközi győztesek augusztus végén Stockholmba utazhatnak, ahol a többi nyertessel együtt programokon vehetnek részt, valamint megismerhetik Raoul Wallenberg történetét és a civil kurázsi témakörét.

A díjra bárki benyújthat jelölést. Osztálytársat, csapattársat, diákot, barátot, de akár saját magát is jelölhetik a nevezők. Fontos, hogy a nevezésnek tartalmaznia kell egy leírást arról, hogy a nevezett hogyan bizonyította a civil kurázsiját. A leírás terjedelmi korlátja 150 szó.

A nevezéshez szükséges űrlapot és az adatvédelmi tájékoztató ide kattintva tölthetik le, a jelöléseket pedig a youngcourage.budapest@gov.se e-mail címen lehet benyújtani. Határidő: 2024. április 7.

 

-VÉGE-

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.