In memoriam Szurdi Miklós (1950-2024)

2024.02.12. 11:54
2024. február 12. (hétfő) 
 
 
 
 
 
 
 
Szomorú hírrel indult a hét, 73 éves korában elhunyt Szurdi Miklós színész, rendező, a Vörösmarty Színház korábbi igazgatója.
 
Szurdi Miklós 2003. augusztus 1-jétől 2008. július 31-ig vezette a székesfehérvári teátrumot. Nevéhez számos nagyszabású, népszerű és teltházzal futó produkció fűződik. Szakmai munkáját a város és közössége „Pro Theatro” díjjal ismerte el.
 
Szerettei, barátai felé Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András tolmácsolta a közösség nevében a részvétet. „Szurdi Miklós rendezőként és intézményvezetőként is beírta magát városunk színháztörténetébe, rendezései Shakespeare klasszikusaitól a modern musicalekig hoztak szellemi és lelki feltöltődést a közönségnek. Nevét és munkásságát természetesen nem csak a fehérvári, de az országos publikum is jól ismerte, hiszen a világot jelentő deszkák mellett a képernyőkön át is alkotott.” – írja közösségi oldalán a városvezető.
 
Szurdi Miklós nevéhez országosan is számos színházi és filmes produkció fűződik. Olyan sorozatokat rendezett, mint a Família Kft. vagy a Linda. 2010-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Az elmúlt bő fél évben Szurdi Miklós az erdőkertesi Faluház és Könyvtár vezetője volt.
 
Hosszantartó, komoly betegségét méltósággal viselte. Távozásával fájó űrt hagyott maga után.
 
Emlékét megőrizzük!
 
 
A Pro Theatro díjas alkotóval 2008-ban készült hosszabb interjú a városi honlapon olvasható.
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Február
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.