tt éltek előttünk… – honismereti tudásukról adtak számot idén is a vármegye középiskolásai

2024.02.13. 09:30
KÖZLEMÉNY - 2024. február 13. (kedd) 
 
 
 
 
 
 
 

Idén is megrendezték az Itt éltek előttünk… című honismereti vetélkedőt Fejér vármegye középiskolásai számára. Három online fordulót követően február 2-án volt a döntő a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében. Az első és a második helyen a móri Táncsics Gimnázium tanulói, míg a harmadik helyen a fehérvári Szent István Mezőgazdasági Technikum diákjai végeztek.

Töretlen népszerűségnek örvend a diákok körében a Fejér Megyei Honismereti Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár által szervezett vetélkedő. Az Egyesület ajánlásával az idei tanévben Gróf Széchenyi Zsigmond vadász, író, Fejérpataky László történész, Gábor Aurél orvos, Gróf Lamberg Ferenc Fülöp katonatiszt, Platz Bonifác biológus, Jankovich Miklós műgyűjtő, Schrikker Sándor kertész, Montskó Ferenc kékfestő és Hevesi Ferenc főrabbi életével ismerkedhettek meg a diákok a verseny során.

Három online forduló után került sor a döntőre február 2-án a Központi Könyvtár Olvasótermében. A zsűri tagjai a Könyvtár részéről Kálmánné Heim Ágnes és Somogyiné Dobai Szilvia voltak, az Egyesületet a zsűri elnöke, Braun Barbara képviselte. A döntő során érdekes és elgondolkodtató feladatokkal találkoztak a versenyzők, volt többek között totó, furfangos apróhirdetés, keresztrejtvény, szókereső és vaktérkép-fejtés is.

A képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára a Móri Táncsics Mihály Gimnázium Móri Vi-No csapata léphetett, őket követték a Hódító Istennők szintén a Gimnáziumból, a harmadik helyen pedig a Kisalföldi ASzC Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola Papírkutyák csapata végzett.

A győztes diákok ajándékcsomagot kaptak a könyvtártól, illetve a Honismereti Szövetség felajánlásaként ingyenes részt vehetnek az augusztusban Nyíregyházán megrendezésre kerülő a XXVIII. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián. A többi helyezett csapatot szintén ajándékcsomaggal, valamint könyvekkel jutalmazták. A diákokat felkészítő, lelkes pedagógusok munkáját a Honismeret folyóirat egyéves előfizetésével köszönte meg az Egyesület.

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából

 



 

 

Szöveg:

Vörösmarty Mihály Könyvtár
és
Havasi Tímea, ÖKK 
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Február
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.