Fehérváron zárul csütörtökön a Pesovár népzenei verseny válogatósorozata

2024.02.14. 09:30
KÖZLEMÉNY - 2024. február 14. (szerda) 
 
 
 
 
 
Utolsó válogatójához érkezik február 15-én, csütörtökön a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny: az eseménynek az Öreghegyi Közösségi Ház ad otthont 14 órától. A hetedik válogatón fehérvári, móri, kápolnásnyéki, pákozdi, fehérvárcsurgói, seregélyesi, tordasi énekesek és zenészek mutatkoznak be a szakmai zsűri előtt.
 
 
Januárban indult a nagy hagyománnyal rendelkező verseny idei eseménysorozata: ebben a tanévben huszonnyolc iskola 661 diákja méretteti meg magát Fejér vármegyéből, csoportos és egyéni produkciókkal. A fordulók számos helyszínen zajlottak, lehetőség szerint közel a versenyzők lakhelyéhez – a megyeszékhelyen ez már a második válogató, és a jövő heti döntők is Fehérváron lesznek.
 
A csütörtöki, hetedik válogatón a szóló énekesek és zenészek, az éneklőcsoportok és a hangszerkíséretes éneklőcsoportok csaknem ötven produkcióval mutatkoznak be a szakmai zsűri – Husi Gyula népzenész, népzene-pedagógus, hangszerkészítő; Nádasdy Fanni népdalénekes, népzene-pedagógus és Páll Éva népzenész, népdalénekes, népzene-pedagógus – előtt. A zsűri tagjai nemcsak bírálnak, hanem segítenek a résztvevőknek és felkészítő tanáraiknak abban, hogy az énekes és hangszeres népzenei kincseinket minél hitelesebben tudják elsajátítani és tolmácsolni. A résztvevők a rövid szakmai értékelésen kívül az elért pontszámokról is tájékoztatást kapnak – a döntőbe való továbbjutásra a legmagasabb pontszámot elérőknek lesz lehetőségük. A döntők február 22-én és 23-án, csütörtökön és pénteken lesznek Székesfehérváron, az Öreghegyi Közösségi Házban.
 
Az előválogató és a döntők szabadon látogathatók, a közönség számára a belépés ingyenes. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap Népművészet Kollégiuma támogatásával valósul meg.
 
A fehérvári forduló résztvevőinek névsora és az előadott produkciók a www.fehervariprogram.hu/pesovar-verseny-2024-szekesfehervar-2 oldalon olvashatók.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.