Több mint száz versenyző és produkció vasárnap a XII. Mezőföld Virágai szólótáncversenyen

2024.03.14. 10:30
KÖZLEMÉNY - 2024. március 14. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
128 versenyző 83 produkcióval érkezik 2024. március 17-én, vasárnap a XII. Mezőföld Virágai szólótáncversenyre Székesfehérvárra, a Malom utcai Táncházba. Az Alba Regia Táncegyesület nem írt ki kötelező táncanyagot, a jelentkezők a magyar nyelvterület bármely dialektusából választhattak, de a szervezők elárulták, szívüknek tetsző lenne, ha minél több mezőföldi táncot láthatnának.
 
 
Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület szakmai támogatásával megvalósuló verseny elsődleges célja a korosztályok találkozása és a különböző – legyen az művészeti iskola keretében működő, vagy más, amatőr közösséghez tartozó – táncműhelyek bemutatkozási lehetősége, hogy a táncosok felmérjék, hol is tartanak, milyen színvonalat képviselnek.
 
Az Alba Regia Táncegyesület négy korcsoportban várta az ország gyermek, ifjúsági és felnőtt tánccsoportjainak táncosait a versenyre. A jelentkezők 20 településről érkeznek majd: Balatonszentgyörgy, Barcs, Budapest, Cece, Dunaföldvár, Gödöllő, Kakasd, Nagyatád, Nagyvenyim, Réde, Sárkeresztúr, Sármellék, Szalkszentmárton, Szegvár, Szenna, Székesfehérvár, Szigetvár, Tata, Tatabánya, Zalaegerszeg táncosai töltik meg március 17-én a Táncházat.
 
A versenyszámokat kéttagú zsűri értékeli: Busai Zsuzsanna Örökség Pedagógiai Díjas néptáncpedagógus, a jászberényi Viganó Alapfokú Művészeti Iskola néptáncpedagógusa, Örökös Aranygyöngyös Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, valamint Nyemcsok Pál Örökség Pedagógiai Díjas néptáncpedagógus, a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes és a kozármislenyi Józsa Gergely Néptáncegyüttes tánctanára. Döntésük alapján osztják ki a „Mezőföld Virága” szólótáncosi díjakat. Azok a táncosok is elnyerhetik ezt a címet, akik az előző években már díjazottak voltak. Külön elismerést kapnak a legjobb mezőföldi előadók, de egyéb különdíjakat is kiosztanak majd.
 
A 13.00 órakor kezdődő rendezvény nyilvános, a nézők számára a részvétel ingyenes.
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.