Kétszáz fővel idézik fel a 176 évvel ezelőtti győztes csatát Pákozdon

2024.09.25. 11:30
KÖZLEMÉNY - 2024. szeptember 25. (szerda) 
 
 
 
 
 
A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete immár 15. alkalommal rendezi meg szeptember 28-án és 29-én a Honvédfesztivált. Szombaton két helyszínen, a KEMPP-ben és a sukorói református templomban várják az érdeklődőket, vasárnap pedig 200 fő részvételével megelevenedik a 176 évvel ezelőtti győztes pákozdi csata.
 
A nagymúltú rendezvénysorozat célja a magyar hadikultúra bemutatása, a honvédség és a társadalom kapcsolatának ápolása. A két napon át tartó program során az érdeklődők megismerhetik a 176 éve megalakult magyar hadsereg történetét, a honvédő hagyományokat.

Szeptember 28-án, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődnek az események a pákozdi Katonai Emlékparkban a Csatatéri sokadalommal: Huszár és katonai hagyományőrzők, valamint a jelenkor katonáinak közreműködésével megelevenedik a magyar hadtörténelem 176 éve. Egész nap interaktív közönségbemutatókkal, tárlatvezetésekkel, családi programokkal készülnek a szervezők. 17 órára pedig a sukorói református templomba várják az érdeklődőket, ahol megemlékeznek az 1848. szeptember 28-án megalakult haditanácsról és ökumenikus ima hangzik el a szabadságharc hőseiért.

Másnap, vasárnap a KEMPP-ben 9 órakor kezdődik a megemlékezés Dr. Gyuricza Béla vezérezredesről, a Szárazföldi Haderőnem alapító parancsnokáról, a Katonai Emlékpark megálmodójáról, majd koszorúzást tartanak az 1848. szeptember 29-i csata évfordulóján. Ünnepi beszédet mond: Udvardi Endre, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A rendezvény talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye, a 176 évvel ezelőtti győztes csata „újrajátszása”, azaz a Reményt adó győzelem című interaktív csatabemutató 15 órakor kezdődik több mint 200 fő gyalogos és lovas hagyományőrző részvételével. Közreműködik a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség. A napot tábori mulatság zárja.
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.