„Nehéz, de nagyon szép életem volt” - A 90 éves Balogh Gyulánét köszöntötték

2024.09.27. 20:35
KÖZLEMÉNY - 2024. szeptember 27. (péntek)
 
 
 
 
 
 
 
 
Balogh Gyuláné Magdi nénit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a város nevében Mészáros Attila alpolgármester, Tóváros önkormányzati képviselője, aki jókívánságok kíséretében adta át a miniszterelnök által aláírt gratulálólevelet és Székesfehérvár ajándékát.


Magdi néni 1934. szeptember 27-én született a Veszprém vármegyei Nemespécselyen, Fehérvárra 16 évesen került. Az Ikarus elődjénél, a Motorjavítóban kezdett dolgozni, ahol először a gyár hét buszmérnökére főzött, majd a motorműhelyben benzinben mosogatott, szelepet csiszolt, takarított, sokféle munkát végzett. A május 1-jei felvonuláskor ismerte meg leendő férjét. Mivel mindketten érezték, megtalálták az igazi társat, nem vártak sokáig, 1952-ben házasságot kötöttek. Három gyermekük született, akiket nagy szeretetben neveltek fel. Kezdetben Gárdonyban éltek, majd 1972-ben költöztek a Tóvárosi lakónegyed frissen épült tízemeletes házába. Az egyre bővülő család tagjai örömmel érkeztek haza a barátságos, kis lakásba, ahol mindig finom ételekkel, odafigyeléssel és szeretettel várták őket.

Bár férje az Ikarusban maradt, Magdi néni a Sörgyár dolgozója lett. Kezdetben a fehérvári üzem gárdonyi nyaralójának gondnoka, háziasszonya volt, majd húsz év után a Honvéd utcai üzemből ment nyugdíjba. Népes családjában a nagyszülők sosem unatkoztak, a hat unoka kilenc dédunokát nevel. Férjét hetven év házasság után, három éve veszítette el, és nem telik el nap, hogy ne emlegetnék. „Szívesen emlékezem, mert bár nehéz, de szép életünk volt. Büszkék voltunk és vagyok ma is a családunkra!” - mesélte Magdi néni, aki már nehezen mozog, gondoskodik magáról, szép időben kiül a házuk előtti padra és örömmel veszi, ha valaki leül mellé beszélgetni. Családja nagy odafigyeléssel gondoskodik róla, bevásárolnak, segítenek, amiben tudnak és megbeszélik a napi ügyeket, hiszen Magdi néni nagyon tájékozott a világ dolgaiban, mindennap elolvassa az újságot, megnézi a televízió híradásait és hangot is ad véleményének.

Ma, a születésnapján sem volt ez másként, amikor a város nevében Mészáros Attila alpolgármester, Tóváros önkormányzati képviselője köszöntötte az ünnepeltet és jókívánságok kíséretében adta át a miniszterelnök által aláírt gratulálólevelet és a város ajándékát.

A köszöntésen készült fotók letölthetőek a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.