A négy elemhez kapcsolódnak az Országos Könyvtári Napok programjai Székesfehérváron is

2024.09.30. 15:30
KÖZLEMÉNY - 2024. szeptember 30. (hétfő)
 
 
 
 
 
Az Országos Könyvtári Napokhoz kapcsolódva számos érdekes programmal várja a székesfehérváriakat a Vörösmarty Mihály Könyvtár: nemcsak a központi épületben, hanem a városrészi tagkönyvtárakban is lesznek programok az alkalomhoz kapcsolódóan.
 
 
 
A négy elem (Föld, tűz, víz levegő) lesz a központi témája az idei, immár 18. Országos Könyvtári Napoknak. Az október 6-ig tartó programokhoz a Vörösmarty Mihály Könyvtár számos rendezvénnyel csatlakozik. Ezen a héten egy online és három hagyományos kiállítás is várja az érdeklődőket. A könyvtár honlapján nézhető meg Fröschl Ferenc magángyűjtő képeslapos albumának online verziója, a Tolnai utcai Tagkönyvtárban (Tolnai utca 30.) Bencze Tamás hagyományőrző kép- és fegyvergyűjteménye látható, a Budai úti Tagkönyvtárban (Budai út 44-46.) pedig „Négy elem a kéz tükrében” címmel nyílik kiállítás. Ugyancsak a Tolnai utcai Tagkönyvtár ad helyet október 1-jétől, keddtől Sárosi István „Emlősállatok a világ körül” című képeslap-kiállításának, ami október 5-ig látható.
 
Ugyanezen a napon, kedden Marton Gábor tart plakáttervező foglalkozást 14 és 16 órai kezdettel a Vörösmarty Mihály Könyvtár zenei és számítógépes részlegén. Regisztráció szükséges a helyismeret.vmk.hu oldalon!
 
Október 2-án, szerdán 17 órától a Zsolt utcai Tagkönyvtárban „Négy elem szerepe a jógában” címmel tartanak foglalkozást. Szintén szerdán, 17 órára várják az érdeklődőket a Tolnai utcai Tagkönyvtárba (Tolnai út 30.), ahol Békési Erika író-olvasó találkozó keretében mutatja be „A Mama köténye” című könyvét. Ugyancsak szerdán, de a Budai úti Tagkönyvtárban (Budai út 44-46.) lesz szó a Velencei-tó jelenéről és jövőjéről: 17 órától Lendvai Csaba, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke beszél a sokakat érdeklő kérdésekről.
 
Az Oskola utca 7. alatti Olvasóteremben csütörtökön, azaz október 3-án, 17 órától Bokros Judit beszélget Kilián Sannával, az „Egy képen sem voltál rajta” című könyv szerzőjével.
 
Tanulás, játék, intuíció – ez a témája Patterman Kinga előadásának, amelyet október 4-én, pénteken 18 órától hallgathatnak meg az érdeklődők a Széna téri Tagkönyvtárban (Széna tér 16.).
 
Október 5-én, szombaton három program is várja az érdeklődőket. A Széna téri Tagkönyvtárban 10 órától az ásványok világával ismerkedhetnek meg az általános és középiskolás korú diákok. Az asztali szerepjátékok világa lesz a téma a Budai úti Tagkönyvtárban, ahol 10 és 13 óra között várják a játszani vágyókat. Ugyanezen a napon kézműveskedésre várják a gyermekeket 10 órától a Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárban.
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.