Zero waste konyha, könyvhajtogatás és előadás Bory Jenőről

2024.11.25. 09:08
KÖZLEMÉNY - 2024. november 25. (hétfő) 
 
 
 
 
 
 
A hulladékmentes konyha titkairól, és Bory Jenő szobrász életéről is érdekes előadásokat hallhatnak az érdeklődők november utolsó hetében a városi tagkönyvtárakban. Aki pedig alkotni szeretne, annak a könyvhajtogatás művészetét bemutató foglalkozáson lesz érdemes részt vennie.
 
 
November utolsó hetében három érdekes programra hívogatnak a Vörösmarty Mihály Könyvtár tagkönyvtárai. November 27-én, szerdán 17 órától a Budai úti Tagkönyvtárban (Budai út 44-46.) Lippai Kitti biológus, cukrász a zero waste, azaz a hulladékmentes konyha eléréséig vezető utat mutatja be saját tapasztalatain keresztül. A szakembertől természetesen kérdezhetnek is majd a jelenlévők a környezetünk védelme szempontjából igen fontos témakörben.
 
„Építész lett, hogy szobrász lehessen” – ez a címe Magony Imre Bory Jenő életéről és munkásságáról szóló előadásának, amelyet az érdeklődők november 29-én, pénteken 17 órától hallgathatnak meg a Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárban (Mészöly Géza utca 1.).
 
Aki aktív kikapcsolódásra, kreatív énjének kiélésére vágyik, annak érdemes lesz november 30-án, szombaton a Budai úti Tagkönyvtár felé venni az irányt, a bibliotékában ugyanis 14 órától Duhaj Erika Zsuzsanna könyvhajtogatásra várja a kíváncsiakat. És hogy mi is ez tulajdonképpen? A könyvszobrászok gyakorlatilag a könyvek oldalainak felhasználásával, azok speciális behajtogatásával készítenek szemet gyönyörködtető alkotásokat, amiket ma már egyre többen keresnek például esküvői dekorációnak, névnapi vagy születésnapi ajándéknak.
 
 
 
A részvétel mindhárom eseményen ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
 
 
 
                                                                        – Vége –
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:
img0

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.