Családunk öröksége – folytatódik az MCC ismeretterjesztő programsorozata

2025.01.16. 11:30
KÖZLEMÉNY - 2024. január 16. (csütörtök)
 
 
 
 
 
Újabb izgalmas, ismeretterjesztő programra kerül sor a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjában. A résztvevő vendégekkel közösen arra keresik a választ, hogy az egykori arisztokrácia hogyan emlékszik vissza családjának múltjára, és miként őrzi a hagyományokat. A január 21-én, kedden 17.00 órakor kezdődő eseményre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.


Családunk öröksége című program résztvevője lesz többek között Habsburg-Lotharingiai Eduard, az Apostoli Szentszék és a Szuverén Máltai Lovagrend rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki volt katona, sajtószóvivő és rajzfilmproducer. Ugyancsak itt lesz Ugron Zsolna, József Attila- és Táncsics Mihály-díjas író, aki kommunikációs tanácsadóként és szerkesztőként is tevékenykedett, valamint Kálnoky Borisz, az MCC Média Iskolájának vezetője, aki székely apa és sziléziai anya fiaként született Németországban. Gyermekkorát emellett az Egyesült Államokban, Hollandiában és Franciaországban is töltötte. Dolgozott a Die Weltnél, illetve törökországi és közel-keleti tudósítóként Isztambulban.

A meghívottak Nánay Mihály, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa közreműködésével arra keresik a választ, hogy az egykori arisztokrácia emlékezete hogyan nyilvánul meg  az életükben és miként őrzik családi múltjukat, hagyományaikat.

Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban előzetes bejelentkezéshez kötött az MCC megújult regisztrációs felületén, az alábbi linken: https://mcc.hu/esemenyregisztracio/csaladunk-oroksege. Szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt!

 

 

 



 

 

Szöveg: Havasi Tímea

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.