Anton Bruckner romantikus szimfóniája a Farkas Ferenc-hangversenysorozat következő koncertjén

2025.01.23. 14:30
KÖZLEMÉNY - 2025. január 23. (csütörtök) 
 
 
 

 

Az osztrák zeneszerző, Anton Bruckner 4. Esz-dúr szimfóniáját hallhatja a közönség az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában január 27-én 19 órától. A hatalmas apparátust igénylő, komoly kihívást jelentő művet a Farkas Ferenc-sorozatban tűzi műsorára a fehérvári zenekar.

Az osztrák zeneszerző és orgonaművész, Anton Bruckner életművének gerincét több alkalommal is átdolgozott szimfóniái képezik. Világszerte a legtöbbet játszott közülük a 4. (Esz-dúr) szimfónia, amely nem véletlenül kapta szerzőjétől a „romantikus” jelzőt – mintha a 19. század zenéjének valamennyi karakteres elemét egyetlen hatalmas terjedelmű kompozícióban próbálta volna meg a zeneszerző összefogni.

A hatalmas apparátus igénylő mű méltó megszólaltatása máig nagy kihívás zenekarnak, karmesternek egyaránt: tisztelegve az 1824-ben született szerző bicentenáriuma előtt, a Farkas Ferenc-sorozat harmadik estjén az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vállalkozik a feladatra, élén művészeti vezetőjével, Dobszay Péter Junior Prima-díjas karmesterrel: “Az a döntés született meg bennem néhány nappal ezelőtt, hogy a koncert előtt, amikor már a zenekar helyet foglalt a színpadon, ott helyben fogok mesélni arról, hogy mik a műhelytitkai a bruckneri zeneszerkesztésnek és zenei költészetnek. Mert ennek a darabnak az esetében minden technikai megoldás valamilyen nagyon mély zenei igazságból fakad. Meg szeretném ragadni az alkalmat arra, hogy Székesfehérvár zeneszerető közönségével, és mindenkivel, aki idelátogat egy picit közösen megörüljünk ezeknek az apróságoknak, és kevésbé apróságoknak. És ezek megismerése után tudjunk nagyon befogadó és magasztosságra kész állapotban közösen zenét hallgatni.”

A „Bruckner” című koncertet január 27-én, hétfőn este 19.00 órai kezdettel hallhatja a közönség a Vörösmarty Színházban (8000 Székesfehérvár, Fő utca 8.). Jegyek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar honlapján vásárolhatók.


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Február
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.