A görög kultúrát képviselő Sirtaki tánccsoport 2017 óta táncol együtt. Az évek során számos táncházi táncot, egyedi koreográfiát tanultak meg. A görögországi gyűjtésű néptánckincsek mellett saját maguk által összeállított lépéssorok is szerepelnek. Feladatuknak tekintik, hogy régi, hagyományos görög néptáncokat elevenítsenek fel Görögország több régiójából, az egyes tájegységekre jellemző kör- vagy szólótáncok bemutatásával.
A csoport rendszeres résztvevője a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház programjainak. A következő ilyen esemény 2025. január 25-én, szombaton 15.00 órakor kezdődik. A programra minden korosztályból várják az érdeklődőket! A belépődíj 700 forint, és nem szükséges párban érkezni – hívják fel a figyelmet a szervezők.
Szöveg: Havasi Tímea