Békességben, szeretetben élni! – 90. születésnapja alkalmából köszöntötték Fertő Imréné Juló nénit

2025.01.24. 12:25
KÖZLEMÉNY - 2025. január 24. (péntek) 
 
 
 
 
 
 
 
Kedden, január 21-én töltötte be 90. életévét a székesfehérvári Fertő Imréné. A jeles alkalom tiszteletére Lehrner Zsolt alpolgármester, önkormányzati képviselő gratulált Juló néninek, és köszöntötte őt fel a város ajándékaival és a miniszterelnöki emléklappal. Az ünnepelt és férje örömmel fogadták a vendéget otthonukban, ahol szinte tapintható a sok-sok szeretet.


Frissen sült pogácsa finom illata fogadta a betérő vendéget abban a belvárosi lakásban, ahol több mint hat évtizede él a Fertő házaspár. Ahogy Juló néni meséli, itt mindig békés a hangulat, nem szoktak veszekedni, nincs rá idejük! Tudomásul veszik, hogy mindkettejüknek megvannak a maga „dilijei”, amit tiszteletben tartanak, és igyekeznek mindenben megegyezni, derűsen, szeretetben élni.

A tősgyökeres székesfehérvári, azon belül is öreghegyi Fertő Imréné Zrínyi Julianna 1934. január 21-én született, három lánytestvér közül ő volt a legidősebb. Keresztnevének hagyományos, becézett változatait – Juli, Julcsi, Juci stb. – nem szereti, ezért is „vette fel” a Juló elnevezést. A gyermekkora nem volt könnyű, megélte a második világháborút, a család mindenét elvesztette és mindent a nulláról kellett kezdeni. Juló néni közgazdasági, pénzügyi tanulmányokat végzett és 1953-ban érettségizett. Egész életében a banki szektorban tevékenykedett, dolgozott a Beruházási Bankban, majd egy átszervezésnek köszönhetően az OTP-nél. Megbecsült helye volt, foglalkozott többek között lakáscélú, ipari célú beruházásokkal, közműberuházásokkal egyaránt. 37 év után ment nyugdíjba.

A férjével egy baráti kapcsolatnak köszönhetően találkoztak, 1958-ban házasodtak össze. Eleinte Agárdon laktak, majd 1961 óta ugyanabban a székesfehérvári lakásban élnek. Két fiuk született, nagyon sokat utaztak, imádtak sátorozni. Megismerték Magyarország szinte minden szegletét és a világ 30 országát, voltak többek között a hajdani NDK-ban, Szlovákiában és legutóbb Tunéziában. Emlékeiket rengeteg videofelvétel és fénykép őrzi. Csendesen, szeretetben, szellemi-lelki frissességben élik a mindennapjaikat, ellátják önmagukat, sok segítséget kapnak a Fehérváron élő egyik fiuktól, a másik gyermekük külföldön él. A sors összesen hét saját unokával ajándékozta meg őket, és van egy fogadott unokájuk is.

Nagy nap lesz a szombati, ugyanis ekkor kerül sor Juló néni nagy családi köszöntésére egy ebéd keretében. További jó egészséget kívánunk, remélve és kívánva, hogy újabb öt év elteltével, a 95. születésnap tiszteletére ismét találkozhatunk.




A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából

 

 

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Varju Zoltán Mihály 


 

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.