Polgármesteri elismerő emlékérem az Országos Diákparlament és Diáktanács fehérvári üléseinek segítéséért

2025.01.24. 16:20
KÖZLEMÉNY - 2025. január 24. (péntek) 
 
 
 
 
 

Nyugdíjba vonulása alkalmából elismerő emlékérmet vehetett át pénteken délelőtt dr. Cser-Palkovics András polgármestertől Kosinszky Zsuzsanna, a Belügyminisztérium munkatársa, aki hatalmas erőbedobással és lelkesedéssel segítette, hogy az Országos Diákparlament, majd az Országos Diáktanács ülései Székesfehérváron sikeresen valósuljanak meg.

Székesfehérvár először 2014-ben adott otthont az Országos Diákparlament ülésének. Akkora sikerrel történt mindez, hogy a következő, 2017-es országos ülésnek is a város lehetett a házigazdája, s ezen a találkozón született meg a döntés az Országos Diáktanács felállításáról, ami a diákparlamenteken megfogalmazott kérések, ajánlások megvalósulását segíti.

Az elmúlt egy évtizedben gyakorlatilag Székesfehérvár lett az otthona az Országos Diákparlamentnek, illetve a Országos Diáktanács üléseinek. Az érdemi egyeztetésekben hatalmas szerepe volt Kosinszky Zsuzsannának, a Belügyminisztérium munkatársának (a korábbi Emberi Erőforrások Minisztériuma osztályvezetőjének), aki Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár munkatársaként segítette a diákokkal közös munkát.

Péntek délelőtt egy beszélgetésre invitálta dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester a nyugdíjas éveit most megkezdő Kosinszky Zsuzsannát, akit egy meglepetéssel vártak: Polgármesteri Elismerő Emlékérmet vehetett át a szakember az Országos Diáktanács és az Országos Diákparlament székesfehérvári üléseinek szervezésében végzett, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.

„Hálás szívvel gondolunk vissza ezekre az ülésekre és a hozzájuk kapcsolódó fehérvári rendezvényekre, amelyek mögött rengeteg szervezés, egyeztetés és adminisztráció áll. Ezért a hatalmas munkáért szeretnénk most köszönetet mondani a városi kitüntetéssel, a fiatalok nevében is.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Kosinszky Zsuzsanna igencsak meglepődött, és mi tagadás, meg is hatódott a díj átvételekor. Mint a jó hangulatú beszélgetésen elmondta, számára mindig nagy öröm és megnyugvás volt Fehérvárra érkezni, mert olyan kollégákkal dolgozhatott itt éveken át, akikről csak szuperlativuszokban tud beszélni. Hozzátette, azóta alakult ki a diákság és a Minisztérium között a valóban szoros együttműködés, amióta Székesfehérvér ad otthont az üléseknek. Ennek is köszönhető, hogy a Diákparlementeken megszületett ajánlások, kérések jelentős része megvalósul, és ezt a Diáktanács a Minisztériummal közösen éri el.

Az alapvetően szőlészeti, borászati végzettségű, később mérnöki diplomát is szerzett díjazott egyébként 35 évet dolgozott a közszolgálatban, ebből 26 évet a minisztériumban: 1998-ban, az akkori Oktatási és Kulturális Minisztérium Diákjogi Tanácsának munkatársaként került kapcsolatba a diákság problémáival, kéréseivel, s gyakorlatilag azóta is „ugyanabban a szobában dolgozott”, csak a minisztérium neve változott.

„Amióta Székesfehérváron találkozunk, dolgozunk, azóta van az a fajta szoros együttműködés a diákokkal, amelynek részeként folyamatos, komoly visszajelzést kapnak kéréseikre, kérdéseikre.” – jelentette ki Kosinszky Zsuzsanna, aki arról is beszélt, óriási dolog, hogy a diákok a legmagasabb szinten tudnak egyeztetni az őket érintő problémákról. Amint Mészáros Attila – aki rendszeresen képviseli Fehérvár Önkormányzatát a Diákparlament és az Országos Diáktanács ülésein – hozzátette, egy-egy ilyen találkozón olykor 60 pontnyi ajánlás is megfogalmazódik, s ezekből, ha nem is az összes, de jelentős számú, fontos kérdésben születik eredmény.

A díjazott külön megköszönte, hogy Székesfehérváron mindig volt és van egy olyan kulturális, illetve csapatépítő program, amikor Székesfehérvár és a magyar történelem értékeit tudják megmutatni a fiataloknak, akik ezt nagyon élvezik. Eközben egymás, illetve a Minisztérium munkatársainak személyiségét is megismerhetik, aminek köszönhetően őszintén tudnak megnyilvánulni a diákok az őket segítő szakembereknek.

Kosinszky Zsuzsanna most már elsősorban két unokájával foglalkozik majd, de a munka nem áll meg: 2025 márciusában ismét Székesfehérvárra érkeznek a középiskolások képviselői az újabb diákparlamenti ülésre.

A díj átadásán készült képek letölthetők a Galériából.




                                         - Vége - 



Fotó: Ostorházi Helga

Szöveg: Házi Péter

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Február
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.