A választható témák között szerepel egy Fejér vármegyei település történetének, egy fontos helyi eseménynek, a település nevezetességeinek és híres embereinek bemutatása, vagy a diákok iskolájának, jeles tanárainak és diákjainak bemutatása, illetve a 200 éve kezdődött reformkor helyi vonatkozásainak, egy személynek vagy egy eseménynek az ismertetése. A prezentáció legfeljebb 12 diát tartalmazhat, ebből az elsőn a címnek, az utolsón pedig a felhasznált forrásoknak kell szerepelniük.
A versenyre háromfős csapatok jelentkezhetnek 2025. február 3-ig, hétfőig a helyismeret@vmk.hu e-mail címen. Ugyancsak erre a címre kell megküldeni az elkészült pályamunkákat március 12-ig. A beküldött anyagokat a diákok személyesen mutatják be, részletezik a döntőben, amely 2025. március 27-én, lesz. A fináléba jutott csapatok mindegyike jutalomban részesül.
Szöveg: Havasi Tímea



