Nyílt tanítási órákkal, iskolanyitogató foglalkozásokkal, szülőknek szóló tájékoztatókkal várják Fehérvár általános iskolái a jelenlegi nagycsoportos iskolásokat és családjukat. A Vasvári Pál Általános Iskolában január 29-én, szerdán 8-10 óra között nyílt nap keretében a szülők matematika-, néptánc, német- és informatikaórán vehetnek részt. Délután a gyerekeké a főszerep az iskola tornatermében, ahol a Legyél Te is HÉTpróbás! vidám játékos sportvetélkedőn a nagycsoportos óvodások alkotta 12 fős csapatok 15 órától állják ki a hét próbát.
A Széna Téri Általános Iskolában január 30-án, csütörtökön 17 órától ismét Szimat kutyus várja a leendő elsősöket. Amíg a gyerekek a felsős pedagógusok által tartott sportos, természettudományos és mesés foglalkozásokon vesznek részt, a szülők megismerkedhetnek a leendő elsős tanító nénikkel. Szintén csütörtökön 17 órától a Székesfehérvári Waldorf Óvoda és Iskola a Csengő-Szó keretében osztálytanítói mesélnek a Waldorf pedagógia módszereinek alkalmazásával történő írás, olvasás és számolás tanításáról.
Február 3-án, hétfőn a Tóvárosi Általános Iskola világát ismerhetik meg az érdeklődők. A 16 órakor kezdődő Sulikóstolgató programon felfedezhetik a tanulás örömét és a tavaszváró medvék „gondjait” (kibújás vagy bebújás) a gyerekek a tanító nénikkel közösen oldják meg. Hétfőn 16.30 órakor a Talentum Református Iskola is suliváró foglalkozással várja a családokat.
A Németh László Általános Iskola iskolába hívogató programsorozata február 5-én, szerdán farsangi forgataggal folytatódik 16.30 órától. A Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Bóbita elnevezésű nyílt foglalkozásokra és szülői fórumokra februárban három időpontban (február 5., február 12., február 19.) hívja mindazokat, akik jelenleg nagycsoportos óvodás gyermekük általános iskolai beíratása érdekében szeretnének megismerkedni az intézménnyel, valamint az induló 1. osztályok tanítóival. A foglalkozásokra a regisztráció kötelező!
Február második hetében a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában alkalmassági felmérést tartanak a sportiskolai osztályba készülőknek. A felvételizőket február 12-én, szerdán 16.30 órától várják. A Széna Téri Általános Iskolában február 13-án nyílt tanítási órák lesznek. A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola következő BLANKALAND óvodásoknak szóló, játékos foglalkozása február 15-én, szombaton 8.30 órakor kezdődik. A szülőknek szóló nyílt tanítási órákra február 10-11. 7:45-9:30 és február 17-18. 7:45-9:30 óra között kerül sor.
A Zentai úti Általános Iskolában február 18-án, kedden 17 órától szülői tájékoztatót tartanak az iskolaérettségről. Ez idő alatt a gyerekeket farsangi tevékenykedtető játszóházba várják.
Február 19-én, szerdán négy iskolában tartanak nyílt napot. Az István király Általános Iskolában 16.30 órától folytatódik a Királyi kalandra fel! tarka-barka farsangi kalanddal. A Kossuth Lajos Általános Iskolában 16.30 órától a leendő elsősök sportos feladatokban mutathatják meg ügyességüket, míg ez idő alatt a szülők módszertani bemutatót láthatnak az iskolában folyó munkáról. A Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI szerdán 17 órától a leendő tanítók Jégbontó hava szokásaival ismertetik meg a kicsiket, A varázskert titkait az igazgató osztja meg a szülőkkel. Az ének-zenei tagozatra jelentkezőket március 3-án és 4-én 14.30-17.30 óra között hallgatják meg. A Táncsics Mihály Általános Iskola Mozgolódó foglalkozása február 19-én, 17 órakor kezdődik az elsős tanítókkal.
Február 26-án, szerdán 17 órától a Hétvezér Általános Iskola Csicsergője játékos feladatokkal várja a gyerekeket. A pedagógusok és szülők az iskolás korról, a családokat érintő változásokról, annak kezeléséről beszélgetnek és hasznos információk hangzanak el a beiratkozásról is.
A hónap utolsó napján, február 28-án 16 órától a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában 16 órakor kezdődik az óvodásoknak szóló játékos foglakozás angol nyelven.