Rédei Kornélné, szül. Hajnal Gizella 1935. január 25-én született Mágocs községben, egy sváb családban. Egyetlen bátyja sajnos elhunyt, így egyedüli gyermekként nőtt fel. Ahogy mesélte, édesanyjától örökölte a tartást, a tekintélyt, a szigorúságot. Minden bizonnyal ezeknek a tulajdonságoknak köszönhető, hogy a földműves család túljutott a legnehezebb időkön is, amikor 1947-ben elvették a házukat és mindent újra kellett kezdeniük.
Gizi néni nagyon jó tanuló volt, kiváló eredménnyel érettségizett, majd Dombóváron a tanítóképzőben, később pedig Pécsen tanult tovább. A gyakorlóéveket már Kurd településen, a helyi iskolában töltötte, és itt is maradt 38 éven át. Generációkat nevelt fel a közel négy évtized alatt, az alsó tagozaton, tanítóként kezdte a pályáját, majd a felső tagozatra ment tovább és igazgatóhelyettes, végül pedig igazgató lett, innen ment nyugdíjba. Tanított ének-zenét, történelmet, testnevelést és orosz nyelvet. Saját bevallása szerint is szigorú, következetes tanár hírében állt, aki a rá bízott gyerekektől megkövetelte a fegyelmet, a rendet és a teljesítményt. Gizi néni köztiszteletnek örvendett a családok és a kollégák körében is, ő volt az érték és a mérték egy személyben, igazi „brand” lett a faluban, 2003-ban még díszpolgári címet is kapott a településen.
A férjével szintén Kurdon ismerkedtek meg, 1956-ban házasodtak össze, egy lányuk született. Gizi néni a férje halálát követően, 25 évvel ezelőtt költözött Székesfehérvárra, hogy közelebb legyen a családjához, közben két unokával és négy dédunokával ajándékozta meg a sors. Ma is kiváló szellemi frissességnek örvend és családja segítségével önálló életet él a Köfém lakótelepi otthonában. Korábban nagyon szeretett kézimunkázni, hímezni is.
90. születésnapja tiszteletére Békési Ferencné önkormányzati képviselő köszöntötte fel, és nyújtotta át számára a miniszterelnöki emléklapot és Székesfehérvár ajándékait. Gizi néni hosszasan mesélt pályafutásáról, és jó tanítóként azt üzeni a mai gyerekeknek: ne csúfolódjanak, ne kezdjék ki egymást, hanem segítsenek egymásnak! De mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy fogadjanak szót a szüleiknek!
További szép életéveket kívánunk szeretetben, boldogságban és jó egészségben!
Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika