Rekordokat döntött a Napraforgó Tábor

2013.08.08. 14:23
KÖZLEMÉNY - 2013. augusztus 8. (csütörtök) 
Kétezernél is több beiratkozás és rengeteg program volt a Bregyóban az elmúlt hat hétben.    Galéria
 
 
 
 
 
Véget ér holnap az idei Napraforgó Városi Napközis Tábor a Bregyó Sportcentrumban. A gyerekek létszáma rekordot döntött, az elmúlt hat hétben összesen több mint kétezer beiratkozás történt, és soha annyi szórakoztató, igényes programot nem szerveztek számukra, mint ezen a nyáron. A programok lebonyolításából jelentősen kivették részüket a járási és megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szervek, akik egészségügyi és rendvédelmi szerveket, intézményeket nyertek meg a tábor színesebbé tételére.

A Napraforgó Városi Napközis Tábor július 1-jén indult. Székesfehérvár Önkormányzatának célja volt, hogy a felügyelet és az étkezés biztosítása mellett minél színesebb, igényesebb szórakoztató, kulturális és ismeretterjesztő programokat kínáljon a székesfehérvári gyerekek számára. Az elmúlt évek munkája és igyekezete megtérült, ezt mutatja a létszám is: az elmúlt hat hétben rekordszámú, több mint kétezer beiratkozás történt, csak az eheti, utolsó turnusban 220 gyermek tölti itt szabadidejét. A tábornak idén is voltak visszatérő vendégei, számos iskolás több héten át nyaralt a Bregyóban. Közel 70 pedagógus foglalkozott a gyerekekkel, ami szintén rekordnak számít. Ugyancsak csúcsot döntött a kapcsolódó szervezetek száma, soha annyi programot nem rendeztek még a Bregyó Táborban, mint idén. A hasznos időtöltés mellett a szervezők a járási és megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szervek segítsége révén számos szervezetet, intézményt és alapítványt, például a rendőrséget, a tűzoltóságot, a katasztrófavédelmet, a mentőket, a honvédséget, a Fejérvíz Zrt.-t, a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítványt és a Wichern Alapítvány Tranzit Addiktológiai Szolgálatot is megnyerték a tábor színesebbé tételére. A gyerekek a táborozás során olyan ismeretekkel gazdagodtak, melyek megszerzésére az iskolai oktatás nem mindig nyújt lehetőséget.

Az ÁNTSZ a dohányzás megelőzésére és a passzív dohányzás elkerülésére irányuló játékos foglalkozásokon tanította a gyerekeket. A táborozók a témába illő rajzokat, plakátokat, kitűzőket készítettek, sárkányt eregettek, és lehetőségük nyílt a Hordozható Érintőképernyős Számítógép (HÉSZ) kipróbálására is. A Wichern Alapítvány Tranzit Addiktológiai Szolgálat különféle személyiségfejlesztő gyakorlatokkal, játékos feladatokkal készült a különféle szenvedélybetegségek elkerülése céljából. A Fejérvíz Zrt. is számos programot szervezett az elmúlt hat hétben, hogy hangsúlyozza az egészséges és tiszta csapvíz fogyasztásának előnyeit.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.