2025.01.30. 17:45
Hagyományteremtő kezdeményezéssel közös beszélgetésre hívta az önkormányzat azokat a székesfehérvári intézményeket és szervezeteket, amelyek a város kulturális életének legmeghatározóbb alakítói. Az éves programok mellett a költségvetés tervezéséről, valamint a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezetőjétől a közvetlen uniós támogatások rendszeréről is hallhattak a résztvevők.
Kulturális fórummá alakult csütörtökön délután a Városháza Díszterme. Idén első alkalommal gyűltek össze a székesfehérvári kulturális életben résztvevő intézmények és szervezetek képviselői. A résztvevőket dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte, kiemelve, mennyire gazdag és sokszínű a városban működő közösségek által kínált repertoár. Összesen 633 előadás szerepel a Vörösmarty Színház, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, illetve a Székesfehérvári Balett Színház idei terveiben, és ezek mellett a nem önkormányzati fenntartású szervezetek is legalább ennyi programmal készülnek ebben az esztendőben.
Mint elhangzott, javában zajlik a város idei költségvetésének tervezése, amelyben a teljes intézményrendszert érintően közel húszmilliárd forintos kerettel számol az önkormányzat. Ennek részeként a kulturális ágazatban is biztosított a működéshez szükséges forrás, valamint fejlesztések és a civil szervezetek számára pályázati lehetőségek is szerepelnek az anyagban. A közművelődési megállapodással rendelkező szervezetek részére az előző évhez hasonló nagyságrendű támogatások fognak rendelkezésre állni, lehetőség lesz a költségvetésben elkülönített alapokra pályázni, külön keret áll rendelkezésre a könyvkiadások támogatására, és január elsejéig visszamenőleg megkapják majd a keresetkiegészítéseket és a kafetériajuttatásokat az önkormányzati intézményekben dolgozók.
A csütörtöki találkozón részt vett dr. Petri Bernadett, a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezetője. Prezentációjában a kultúra és a kreatívipar területére fókuszálva adott tájékoztatást a lehetőségekről. Mint elhangzott, 2027 után közvetlen uniós forrásokra benyújtott pályázatok keretében lehet majd támogatásokat elnyerni. Ezért is fontos, hogy a résztvevők időben megismerjék a lehetőségeket és végiggondolják, ők maguk milyen programokkal és nemzetközi partnerekkel kapcsolódhatnának a kulturális szektort célzó alapokhoz.
Székesfehérvár polgármestere Lehrner Zsolt alpolgármestert kérte fel a kulturális kerekasztal szervezésére és vezetésére. Ez egy állandó fórum lesz, ahol az aktuális kérdések és tervek mentén, a szervezetek közötti együttműködéseket ösztönözve dolgozhatnak együtt a város kulturális életének aktív alakítói.
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
Fotó: Simon Erika
Szöveg: Stettler Zsuzsanna