Az „Én” című táncos produkcióval avatnak új előadóteret a Kertalja utcában

2025.02.07. 09:30
KÖZLEMÉNY - 2025. február  7. (péntek) 
 
 
 
 
 
 
 
Az „Én” című táncszínházi produkcióval avatja fel új előadóterét február 8-án, szombaton 19.00 órakor a Step and Style Táncstúdió. Az egyedülálló műsorban mintegy húsz növendék működik közre. A belépők erre a hónapra már elfogytak, a márciusi előadásokra azonban még kaphatóak.


Február 8-a a Step and Style Táncstúdió első táncszínházi bemutatójának és egyben egy új kulturális színtér avatásának napja is lesz a Kertalja utca 11/A „C” épületében. Az „Én” című, három koreográfus által megálmodott produkció azt mutatja be, hogy miként alakul ki az életünben az ego, hol kezdődik és hol ér véget, illetve milyen hatást váltunk ki ezzel a közösségeinkben?

A produkcióban közreműködnek: Bárány Dorka, Bokor Zsanett, Gede Ágnes, Gyarmati Dorina, Hédli Anna, Keszytüs Hanna, Király Liliána, Koreny Réka, Kozma Sára, Lóránt Alina, Máté Nikolett, Ocskó-Kü Kata, Őrszigety Anna, Pleva Lilla, Radics Luca, Schubert Lili, Sellei Luca, Szőts Nóra, Váradi-Hódi Zoé és Vitéz Emmaróza. A darab vezető koreográfusa és rendezője Tombor Tímea, további koreográfusok Máté Nikolett és Gyarmati Dorina.

A jegyek februárra már elkeltek, azonban március 8-án egy dupla, 9-én pedig egy szimpla bemutatóra készülnek, melyekre várják a közönséget. Információ kérhető a +36 30 27 67 000 telefonszámon.

 

 

 

 

Szöveg: Havasi Tímea
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.